Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Fidesz: a kormány inkább az országgal foglalkozzon

A Fidesz azt javasolja a kormánynak, hogy a koalíciós viták helyett az ország helyzetével foglalkozzon.

Varga Mihály, a párt alelnöke azt mondta: a kormányfő helyzetértékelésével ellentétben az ország nehéz feladatok előtt áll.

A fideszes politikus hozzátette: az infláció és más gazdasági mutatók azt jelzik, hogy Magyarország és vele együtt a gazdaság rendkívül nehéz hónapok elé néz, az emberek most kezdik majd érezni igazán a megszorítások hatását.

A Fidesz alelnöke szerint ezután jön a neheze. A kormány egy éves működésének értékelésekor fontos, hogy mit mond a kabinet és a kormányfő, de még fontosabbak a tények - mondta a volt pénzügyminiszter.

Varga Mihály szerint a tényeket a KSH legújabb adataiból lehet kiolvasni. Eszerint míg az átlagos infláció 2007 áprilisában 8,8 százalék, addig a nyugdíjas infláció 11,9 százalék volt, ami azt jelenti, hogy a kormányintézkedések legnagyobb vesztesei a kis- és középvállalkozások mellett a nyugdíjasok voltak. Az okokat Varga Mihály az áremelésekben látja

A 13. havi nyugdíjat a politikus szerint "az infláció elvette. Ezért véli úgy, hogy a kormányfő állításával szemben még csak most jön a neheze. A stagnáló, nagyon alacsony gazdasági növekedés, a 7,7 százalékos, az utóbbi egy évben az unióban legjobban emelkedő munkanélküliség mind azt bizonyítja, hogy a gazdaság nagyon nehéz helyzetben van.

Varga Mihály szerint a konvergenciaprogram miatt javuló helyzet nem jelenti azt, hogy jól mennek a dolgok. Azt is kijelentette, hogy az esetleg várható kedvező uniós vélemény sem változtat azon, hogy rendkívül súlyos helyzetben van a magyar gazdaság. Az uniónak sokkal hamarabb kellett volna szólnia Magyarországnak, és hogy ez nem történt meg, abban a Fidesz alelnöke szerint a felelősség részben Joaquin Almunia pénzügyi biztost terheli.

Hanganyag: Szabó Zsuzsa

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

Így csökkent a hívők száma, miközben gyarapodtak az egyházi iskolák – kutatás

2010 óta megduplázódott az egyházi iskolák száma, ezzel szemben a 2011-es és 2022-es népszámlálások között a vallásos emberek 20 százaléka „eltűnt” – derült ki a Republikon elemzéséből. Az intézet vezető kutatója, Schlanger Márton az InfoRádióban elmondta: az utóbbi 16 évben átlagosan az egyházi iskolák négyszer annyi forrásból gazdálkodhattak, mint az önkormányzatok által fenntartott intézmények.

Tóth Gábor: komoly gondot okozhat néhány éven belül az egészségügyben a kettős korfa

Az orvoshiány a hálapénz megszüntetése és a béremelés óta is hozzávetőleg tíz százalékos Magyarországon – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Magyar Kórházszövetség elnöke, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgatója. Tóth Gábor arról is beszélt, hogy az orvosi hibákért mondott nyilvános bocsánatkérés kötelezettsége is új helyzetet teremt az egészségügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×