Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
320.21
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Személycserék lefejezés után

Június elsejétől új vezetője van az igazságügyi és rendészeti minisztériumnak és az országos rendőr-főkapitányságnak is. A tárcát Takács Albert leköszönő ombudsman, a rendőrséget pedig Bencze József vezeti majd.

A budapesti rendőrfőkapitányt május 20-án mentette fel tisztségéből a miniszterelnök. Gergényi Péter május 31-én távozott hivatalából.

A tábornokot azt követően menesztették, hogy nyilvánosságra került: öt rendőr a gyanú szerint megerőszakolt egy fiatal lányt.

"Köszönök mindent Budapest lakosainak. A Budapest rendőrfőkapitányaként eltöltött évekre, a munkatársaimra, az együtt elért eredményekre mindig büszke leszek. Büszke vagyok arra, hogy Önökkel dolgozhattam, csak köszönettel tartozom. Tudom, hogy nagyon kemény voltam Önökkel, tudom hogy nagyon szigorú voltam Önökhöz"" - búcsúzott az állománytól Gergényi Péter.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ki lesz a Budapesti Rendőr - főkapitány. Információk szerint Gergényi Péter eddigi helyettese, Tóth Gábor a legesélyesebb posztra.

Bene László helyett Bencze József

Az elmúlt hetek botrányai miatt nemcsak a budapesti főkapitány távozott, hanem az országos is. Bene Lászlót szintén május 31-i hatállyal menesztette Gyurcsány Ferenc.

Hétfőtől várhatóan már Bencze József vezeti a rendőrséget. Õ korábban a Vám és Pénzügyőrség Parancsnokságának rendészeti főigazgatója volt.

Az Országgyűlés bizottságai szerdán hallgatták meg a tábornokot, aki több munkát és fegyelmet kér az egyenruhásoktól.

"Vissza kell állítani a közbizalmat. Elsősorban persze munkával, eredményekkel kell visszaállítani. Ebben van szerepe a kommunikációnak is. Azt gondolom, hogy a bűnügyi helyzet nem rosszabb mint tavaly, vagy mint az azt megelőző években volt" - fogalmazott Bencze József.

Petrétei József helyett Takács Albert

Petrétei József igazságügyi miniszter is lemondott tisztségéről. Utóda Takács Albert, aki átvette kinevezési okiratát a köztartási elnöktől, esküjét pedig hétfőn teszi le a Parlamentben.

A leköszönő ombusmant már meghallgatták az illetékes bizottságok. A kormánypártok támogatták, az ellenzéki képviselők pedig elutasították Takács Albert kinevezését. A miniszterjelölt politikamentes rendőrséget ígért.

"Azt vállalom, hogy a rendőrségnek a nyugodt, szakmai tevékenységét biztosítom. Mindent el fogok annak érdekében követni, hogy a rendőrségen belül se keletkezzenek politikai konfliktusok és azért is megteszek mindent, hogy se ilyen se olyan politikai nyomás a rendőrséget ne érje" - fogalmazott Takács Albert.

Elődje, Petrétei József 2004. októberétől vezette a tárcát, az országos rendőrfőkapitány 2004. szeptemberétől töltette be a posztot, Gergényi Péter pedig négy évig vezette a budapesti rendőrséget.

Hanganyag és szöveg: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

ÉLŐ: Magyarország–Ukrajna 0-1, megkezdte a Nemzetek Ligája-sorozatot a magyar futballválogatott

Történetében először játszik tétmérkőzést Ukrajna ellen a magyar labdarúgó-válogatott. Az első félidőben inkább mi voltunk fölényben, volt egy kapufánk, kihagytunk két hatalmas helyzetet is, majd nem sokkal a szünet előtt váratlanul kaptunk egyet. A második félidő magyar lehetőségekkel kezdődött. A Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés helyszíne a Puskás Aréna, cikkünk frissül!

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×