Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Rendőrségi fiaskók: egyre több a rovásukon

Az elmúlt hónapokban számos olyan kínos eset, vagy konkrét bűncselekmény rontotta a közhangulatot és a testület megítélését, amelyekben rendőrök voltak az elkövetők.

A rendőrség tavaly szeptember óta áll a támadások kereszttüzében - néha szó szerint, hiszen február 13-án valaki Kalasnyikovval sorozta meg a Rendőrségi Igazgatási Központ Teve utcai épületét. Az elkövetőt még nem találták meg.

Ez az ügy sem tett jót a rendőrség megítélésének, a testület presztízsvesztése azonban jóval korábban kezdődött.

Gyengeség, túlkapás

A rendőrség képtelen volt megvédeni a Magyar Televízió székházát a fékevesztett tüntetőktől szeptember 19-én. Akkor túl bizonytalanul, a későbbi utcai zavargások során viszont néhányan brutálisan léptek fel.

A Budapesti Nyomozó Ügyészséghez 171 feljelentés érkezett bántalmazás, hivatali visszaélés és a személyi szabadság megsértése miatt. Huszonnyolc rendőr ellen eljárás indult.

Nem tette rokonszenvesebbé a testületet Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitánynak az a nyilatkozata sem, hogy minden jogszerűen történt, a símaszkos rendőrök azonosító jelvényei pedig csak leestek.
Emlékezetes az is, hogy a Kossuth téri fémkordon jogosságát hónapokig a törvényben nem létező "műveleti terület" kifejezéssel indokolták.

A rendőrség tekintélyvesztésének újabb jele volt a már említett támadás a Teve utcai központ ellen. A nyomozás állásáról semmit nem lehet tudni.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter akkor beszélt először arról, hogy a testület jelentős presztízsveszteséget szenvedett.

Nem örülhettek sokat

Régen várt piros pontot kapott ezután a rendőrség a Széna téri OTP-fiók túszejtőjének bátor hatástalanításáért, de az öröm rövid ideig tartott, hiszen kiderült, hogy az egyik helyszínelő rendőr 460 ezer forintot ellopott a kasszából.

A közvélemény még magához sem térhetett, amikor egy 21 éves lány azonosított öt rendőrt, akik közül ketten a gyanú szerint május negyedikén megerőszakolták őt Budapesten, a Múzeum körútról nyíló egyik mellékutcában, miután igazoltatták és állítása szerint pénzt követeltek tőle.

Ezzel szinte egy időben Miskolcon 13 rendőrt fogtak el a kommandósok. Õk az autópályákon teljesítettek szolgálatot, és a gyanú szerint hivatali helyzetükkel visszaélve rendszeresen kenőpénzt kaptak több autómentéssel foglalkozó vállalkozótól.

És végül: az InfoRádió értesülése szerint egy volt rendőrt gyanúsítanak azzal, hogy fegyvereket adott el azoknak a bankrablóknak, akik 2002-ben nyolc embert öltek meg egy móri pénzintézetben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel. Antonelli így 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Nagy gyomrost kaptak az ETF-ek, de kettőt pislogtunk, és máris új csúcsokat ostromolnak az imádott befektetések

Nagy gyomrost kaptak az ETF-ek, de kettőt pislogtunk, és máris új csúcsokat ostromolnak az imádott befektetések

Az ETF-piac 2026 első félévében mind Amerikában, mind Európában új rekordokat döntött: a világelső USA kezelt vagyona 17 százalékkal 15 818 milliárd dollárra, Európáé pedig 20 százalékkal 3100 milliárd euróra nőtt. A vagyonnövekedés mintegy 42-43 százalékát a nettó tőkebeáramlás adta, a többi a mögöttes eszközök felértékelődésének köszönhető. A márciusi, az iráni háborúhoz köthető piaci zuhanás idején is pozitív maradt a tőkeáramlás mindkét régióban, áprilisban pedig erőteljes visszapattanás következett. A részvény-ETF-ek teljesen uralják a piacot, a kezelt vagyon közel 80 százalékáért felelnek mindkét kontinensen, miközben a termékek száma Amerikában és Európában egyaránt 12 százalékkal bővült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×