Infostart.hu
eur:
365.27
usd:
320.85
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Tömeges elbocsátás a fővárosi kórházakban

Csaknem 2700 dolgozót bocsátanak el abból a négy fővárosi kórházból, amelyek összevonásával július elsején megalakul az Állami Egészségügyi Központ. Erről a Magyar Televízió Híradója számolt be.

A BM, a Szabolcs utcai, a MÁV és a Honvéd kórházból kialakított intézmény a két utóbbi épületeiben működik tovább, az ápolók és az orvosok sorsa viszont még bizonytalan. Csak azt lehet tudni biztosan, hogy az eddigi több mint 5 ezer dolgozó közül 2800-at foglalkoztatnak tovább.

A Magyar Orvosi Kamara elnöke a munka nélkül maradók támogatását szorgalmazta. Éger István egyszeri gyorssegélynek nevezte az Egészségügyi Minisztérium mobilitási pályázatát, amely szerint támogatást kapnak azok, akik eddigi lakóhelyüktől legalább 50 kilométerre vállalnak munkát.

A köztestület vezetője szerint vissza nem térítendő állami hitellel és családtámogatási programmal lehetne megoldani az állás nélkül maradó egészségügyi dolgozók problémáját.

Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Enyhe csökkenéssel zártak a vezető európai tőzsdék, miközben a magyar piac felülteljesített, elsősorban a Mol emelkedésének köszönhetően. Amerikában is esek a vezető részvényindexek. A tengerentúli részvénypiacokra az állampapírhozamok emelkedése nehezedik, miután a vártnál erősebb makrogazdasági adatok fokozták a további Fed-kamatemelésekkel kapcsolatos várakozásokat. Európában az amerikai–kínai egyeztetések előtti kivárás és a közel-keleti fejlemények is meghatározták a kereskedés hangulatát. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×