Infostart.hu
eur:
365.52
usd:
321.05
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Megdobálták Gyurcsányt

Magyarországon a szeretet, a demokrácia és a megértés országát akarjuk, Magyarországon ne mások mondják meg, milyennek kell lennünk - mondta az MSZP Békelánc elnevezésű budapesti rendezvényén Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. A kormányfőt beszéde közben ellentüntetők fütyüléssel, fújolással és tojásdobálással próbáltak megzavarni, a rendezvény résztvevői viszont "Hajrá, Feri!" bekiabálással biztattak.

A pártelnök-kormányfő a Cipők a Duna parton emlékműnél mondott beszédében úgy fogalmazott: akik csak dobálni tudnak, gyávák és nem demokraták.

El fog jönni a mi időnk, mert akik kiabálnak, szomorúak lesznek, mert veszíteni fognak - mondta Gyurcsány Ferenc.

"Mi is Magyarország vagyunk!" - fogalmazott a politikus, az ellentüntetők folyamatos fütyülése és a rendezvény résztvevőinek "Nem félünk!" kiáltásai közepette.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, nem gyűlölni akarnak, így azokat sem gyűlölik, akik pfujolnak, vagy éppen dobálnak, mert ismerik a mondást: ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.

Sípolással, fütyüléssel, elfordulással kezdődik, aztán gyilkosságokkal folytatódik, és marad a szégyen - fogalmazott a miniszterelnök.

Hozzátette: el lehet dönteni, mit akarunk látni a Dunában, a békésen hömpölygő folyót, vagy sokak sírját.

Beszéde végén a kormányfő úgy fogalmazott: az élet védelmének parancsa azt diktálja, hogy a nyugalom és a béke legyen az úr ebben az országban.

Gyurcsány Ferencet a testőrei ernyőkkel védték. A randalírozók lehazaárulózták a megemlékezés résztvevőit, akik közül többen azt kiabálták vissza, hogy "Nácik haza!".

Közvetlenül a rendezvény előtt kéttucatnyi, árpádsávos zászlókat lengető ellentüntető provokálta azokat az embereket, akik az MSZP felhívására érkeztek a fáklyás felvonulásra.

Az árpádsávos fiatalok, a Parlament déli oldalánál gyülekeztek, és antiszemita megjegyzéseket tettek az érkezőkre.

A rendőrök igazoltatták a provokálókat, és felszólították őket, hogy távozzanak.

Jobbik: a magyargyűlölet ellen!

A Jobbik országos választmányának elnöke újságíróknak azt mondta: azért szervezték demonstrációjukat, mert úgy gondolják, hogy jelen van az országban a "rasszizmus, mégpedig a magyarellenesség".

Nagy Ervin szerint a kormány "hungarofób tevékenységet végez".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

A választás óta nem látott mélyponton járt a forint a dollárral szemben

Gyengül a forint: euró 366, a dollár 322 forint felett is járt. A magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is veszít értékéből. Közben jelentősen erősödik a dollár, amely az euróval szemben július vége óta nem látott szintre jutott, miután Michael Barr, a Fed egyik vezető tisztségviselője újabb, októberi kamatemelés lehetőségéről beszélt az erősödő inflációs nyomás miatt. A piac már 70 százalékos eséllyel áraz egy újabb amerikai kamatemelést, miközben a kötvénypiacon is rendkívül nagy mozgás alakult ki: a tízéves hozam a megadott adatok szerint 1,70 százalékponttal emelkedett, és 2007 júliusa óta nem látott szintre került.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×