Infostart.hu
eur:
363.62
usd:
316.8
bux:
153588.18
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Mourinho megint belekötött a Liverpool edzőjébe

Mourinho és Benitez külön háborúja is egyben a Bajnokok Ligája második elődöntője. A portugál edző az utóbbi napokban többször is belekötött spanyol kollégájába - a mérkőzés előtti napon pedig azt mondta: ha neki olyan szerény eredményei lennének, mint amilyeneket Rafa Benítez a Liverpoollal elért, már rég kirúgták volna a Chelsea-től.

Aligha van olyan futballszurkoló, aki ne tudná: a két gárda a 2004-2005-ös BL-elődöntőben is találkozott, és akkor a Pool továbbjutott, sőt Isztambulban meg is nyerte a serleget.

Gerrarddal és Crouch-csal az élen most a Vörösök játékosai mind az újrázásról beszélnek, a langaléta csatár még azt is kijelentette, hogy nagyon csalódott lenne, ha csapata nem nyerné meg a sorozatot.

José Mourinho szerint erre van is esélye - a portugál menedzser igyekezett levenni a terhet játékosai válláról. Azt hangsúlyozta, a Liverpoolnak csak erre a párharcra kell koncentrálnia, míg az övéi három fronton állnak helyt.

Hozzátette: Rafa Benítez megtehette, hogy pihenteti Steven Gerrardot a legutóbbi bajnoki mérkőzésén, ő azonban nem hagyhatja ki Frank Lampardot egyetlen meccsről sem.

A portugál szerint egyébként a Liverpool nem képes állandó teljesítményre, ezért csak a kupákban vitézkedik - a Chelsea ezért jobb csapat.

A két gárda 2005-ben egyébként négy (!) BL-mérkőzést játszott egymással. A 360 perc alatt mindössze egy gól született, azt a most sérült liverpooli középpályás, Luis García lőtte.

A Kékeknél a március óta sérült Robben és az eltiltott Essien mellett hiányozni fog a Newcastle ellen rúgást kapott Michael Ballack is. Mourinho nagy örömére ellenben Ricardo Carvalho visszatér a védelembe.

A Chelsea várható kezdőcsapata: Cech - Diarra, Terry, Ricardo Carvalho, A. Cole - Mikel, Makelele, Lampard, J. Cole - Drogba, Sevcsenko

A Liverpoolban Steve Finnan felépült, így Rafa Benítez a legjobb tizenegyét küldheti pályára. A spanyol edző az alábbi gárdát tervezi: Reina - Finnan, Carragher, Agger, Riise - Pennant, Gerrard, Mascherano, Xabi Alonso - Kuyt, Crouch.

A mérkőzés magyar idő szerint 20.45-kor kezdődik a Stamford Bridge-en.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×