Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

A Malév pluszjáratot indít Londonba

Délután négy óráig tíz induló és tíz érkező járatot kellett törölni Ferihegyen a földi kiszolgálók szombat délután fél 3-ig tartó sztrájkja miatt - jelentette ki a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. szóvivője.

Szollár Domokos hozzátette: a légitársaságok nagy része maga oldja meg az utasok kiszolgálását. A reptér kettes termináljában egyáltalán nincs tömeg, az egyesben pedig mindössze 80-90 ember várakozik felszállásra. Egy sűrítő járatot állít forgalomba a Malév Budapest és London között, olyan utasok számára, akik más légitársaságnál váltottak jegyet, de a Ferihegyi földi kiszolgáló személyzet sztrájkra miatt nem jutottak el a szigetországban. Így csaknem 170 utasnak teszi lehetővé az utazást.

Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője az InfoRádióban elmondta: a Malév járatait nem érinti a sztrájk. A repülők egytől egyik elindultak, a nemzeti légitársaság utasainak késésre sem kellett számítaniuk. A Malév azonban a többi társaság utasainak kisegítésére egy plusz járatot indít Budapest és London között.

Pénteken délre még nem alakult ki nagy tömeg a Ferihegyi repülőtér 2-es termináljában, azonban a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. semmi jóra nem számít. Szóvivőjük az InfoRádióban úgy fogalmazott: "szörnyű napunk lesz". Már több légitársaság jelezte, hogy nem indítja gépeit.

Péntek reggelig több légitársaság (így a Lufthansa, az Alitalia és az easyJet) is közölte, hogy törli járatait, a British Airways pedig londoni gépeit nem indítja el.

"Nem vagyok optimista, elég szörnyű napunk lesz" - fogalmazott az InfoRádióban a Budapest Airport Zrt. szóvivője. Szollár Domokos hozzátette: az elinduló járatokon is jelentős késésekre kell számítani.

A szóvivő éppen ezért arra kért mindenkit, hogy a szervezet honlapján és a légitársaságoknál érdeklődjön a járatokról. Szollár Domokos szerint a magyar utasok óvatosak, ám a külföldiek, akik egyébként a forgalom kétharmadát adják, nem tudnak mást tenni, mint kimenni a repülőtérre.

"Inkább választják a biztos nemet"

Egyelőre nincs tumultus a Ferihegyi repülőtér 2B terminálján - jelentette az InfoRádió helyszínen tartózkodó munkatársa. A munkabeszüntetés miatt leginkább érintett légitársaságok az InfoRádió érdeklődésére közölték: utasaikat partnereik segítségével megpróbálják eljuttatni úticéljukhoz.

Az InfoRádió érdeklődésére az érintett légitársaságok ferihegyi munkatársai közölték: az utasok nem számíthatnak kártérítésre, erről a gépeket kiszolgáló Celebi Kft.-vel kell tárgyalniuk. Részletekért kattintson ide!

Szollár Domokos úgy vélte: bár a csütörtöki napot a véletlenek szerencsés összjátéka folytán sikerült hat járat törlésével átvészelni, a helyzet pénteken rosszabb lesz, mert a légitársaságok "inkább választják a biztos nemet, mint a bizonytalan igent".Hat járatot töröltek csütörtökön

A korábban várt több mint 100 járat helyett összesen három légitársaság hat járatát kellett törölni csütörtökön a földi kiszolgálók sztrájkja miatt.

Szollár Domokos, a Budapesti Airport szóvivője még csütörtökön elmondta, hogy a portugál TAP, az easyJet és a Lufthansa törölt járatain kívül a többi járat, ha késve is, de elindult. A légitársaságok többsége saját személyzettel oldotta meg a földi kiszolgálást - tette hozzá.

A munkabeszüntetés miatt egyetlen utas sem ragadt a Ferihegyi repülőtéren éjszakára - közölte a szóvivő.

Csak kézipoggyásszal utazzanak!

A sztrájk nem érinti a Malév és a SkyEurope járatait, mivel a két légitársaságnak saját földi kiszolgálói vannak, és nem érinti a Malév szerződéses partnereit sem.

A Budapest Airport azt kéri az utasoktól, hogy ha tehetik csak kézipoggyásszal utazzanak, további információért pedig forduljanak a légitársaságokhoz.Pénteken is folytatja az eredménytelen bértárgyalások miatt kezdett sztrájkot a földi kiszolgálókat képviselő Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezete - mondta el az InfoRádiónak még csütörtökön Csorba Attila. A munkabeszüntetés szombat délután fél háromig tart.

A szervezet elnöke kifejtette, hogy csütörtökön nem tudtak tárgyalni a munkáltatóval, noha ezt az igényüket a munkabeszüntetés kezdete előtt már négy órával jelezték.

Messze vannak az álláspontok

A dolgozók 25 százalékos béremelési követeléssel kezdtek, majd 20, végül 15 százalékra módosították az igényüket - mondta el az InfoRádiónak csütörtök este a Ferihegyi repülőtéren a gépeket kiszolgáló Celebi Kft. ügyvezető igazgatója.

Limburger Lóránd közölte: ezzel szemben a cég 4 százalékos alapbéremelést és 3 százalékos teljesítmény-bónuszt ajánlott, valamint azt, hogy a dolgozókat határozatlan idejű állományba helyezik át.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×