Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.28
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Legfőbb ügyész: az államfő ismét elvei szerint választ

A parlament őszi ülésszakának első napjáig nyilvánosságra hozzák a legfőbb ügyész-jelölt nevét - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai elemző főosztályának vezetője. Kumin Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a jelölt kiválasztásában - ahogyan Horányi Miklós, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetőjének áprilisi jelölésekor is - a szakmai szempontok az irányadóak.

Kumin Ferenc kiemelte: a köztársasági elnök kötelessége őrködni az állam demokratikus működése felett, és ennek megfelelően nem fordulhat elő, hogy a legfőbb ügyészt valamely párt embereként a politika befolyásolja.

Nem egyértelmű, hogyan oldaná meg a problémát az MDF javaslata

Az MDF többes jelölésről szóló javaslatával összefüggésben Kumin Ferenc azt mondta: nem egyértelmű számukra, hogy az milyen módon oldaná fel a kialakult helyzetet.

A Magyar Demokrata Fórum arra kérte a köztársasági elnököt, hogy legalább két jelöltet javasoljon az Országgyűlésnek a legfőbb ügyészi posztra. Dávid Ibolya, az ellenzéki párt elnöke szerint ezzel elkerülhető lenne, hogy a vádhatóság vezető nélkül maradjon.

Mindkét oldalnak van teendője

Kumin Ferenc szerint azonban probléma az, hogy nem fogadták el a pártok azokat az elveket, azt a módszert, amivel az elnök kiválasztotta jelöltjét, és nem is próbálták megismerni jobban a jelölt személyét.

Mind a két oldalnak van teendője - hangsúlyozta Kumin Ferenc. Hozzátette: a köztársasági elnöki hivatalnak és az államfőnek sokkal intenzívebben kell bemutatnia jelöltjét, és azokat az elveket, szempontokat, amelyek alapján kiválasztotta őt. Az Országgyűlésnek pedig sokkal jobban kell törekednie arra, hogy megismerje ezt a jelöltet, és még időben véleményt mondjon róla.

Nem világos, hogy lesz-e értelme az áldozatnak

A Gyurcsány-csomagról szólva a Köztársasági Elnöki Hivatal stratégiai elemző főosztályának vezetője kijelentette: a széles közvéleményhez hasonlóan Sólyom László államfő is hiányolja azokat a stratégiába illeszkedő lépeseket, azt a menetrendet és határidőket, amelyek világossá teszik, hogy most miért van értelme áldozatot hoznia az országnak.

Ezért is fűzte az elnök megjegyzésként a pénzügyi törvények aláírásához, hogy pontos menetrendet és határidőket tartalmazó intézkedéseket kell hozni az Országgyűlésnek ahhoz, hogy az áldozatnak értelme legyen - tette hozzá Kumin Ferenc.

A stratégiai elemző főosztály vezetője szerint ezzel a megjegyzéssel próbált hatni a kormányra az államfő, sokkal több lehetősége ugyanis az elnöknek nincs erre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Erős emelkedéssel zártak az amerikai tőzsdék

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar piacon is optimista hangulat jellemezte a hét első kereskedési napját, a nagypapírok közül a Richter teljesített a legjobban. Amerikában szintén határozott emelkedés látható, a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq vezeti a főbb indexeket. A tengerentúli piacot az MI-hez kapcsolódó technológiai papírok, köztük az Intel, az AMD és a Qualcomm erősödése támogatja. A befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a közel-keleti feszültség, az olajpiac alakulása és a Fed múlt heti kamatemelése áll. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×