Infostart.hu
eur:
361.47
usd:
315.22
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

"Akár 400 ezer forint is lehet a tandíj"

A Fidesz a tandíj tervezett mértéke miatt is az Alkotmánybírósághoz fordul - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában az ellenzéki párt oktatási kabinetjének vezetője.

Sió László közölte: a tandíj bevezetése önmagában nem alkotmányellenes, ugyanakkor mértékének igazodnia kell a diákok életkörülményeihez.

A törvény nem az életkörülményeket, hanem a képzési költséget veszi figyelembe, annak bizonyos százalékában határozza meg a tandíjat - tette hozzá.

A szakpolitikus szerint a tandíj akár a 400 ezer forintot is elérheti majd. Utalt arra is, hogy a rászorultságot a középiskola alatt megszerzett jogosítvánnyal kell bizonyítani a diákoknak, vagyis az nem kötődik majd a hallgató éppen adott helyzetéhez.

Sió László elmondta: pártja a törvénynek azon passzusait is megtámadja, amelyek "visszalopják" az egyetemek "fölé ültetett" gazdasági tanácsok számára azokat a jogosítványokat, amelyeket az Alkotmánybíróság egyszer már megsemmisített.

Amellett, hogy ezek a testületek csorbítják az egyetemek autonómiáját, veszélyeztetik az állami vagyont is, hiszen elidegeníthetővé, hitelekkel terhelhetővé tehetik az intézmények ingatlanjait - tette hozzá.

A fideszes politikus szerint probléma az is, hogy a gazdasági tanácsok tagjainak nem lesz majd felelősségük a döntéseikért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×