Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Orbán: az MSZP baloldali utat ígért, de jobboldali irányt vett

"Politikai hazugságra" nem lehet kormányzást építeni, mert az aláássa az ország jövőjét, árt a gazdaságnak és tönkreteszi a demokratikus alapokat - mondta a Fidesz elnöke Tusnádfürdőn, bírálva a magyar kormány nemzetpolitikáját is.

A XVII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hagyományos záró programja keretében a politikus élesen bírálta az MSZP-t, "politikai hazugságaiért".

A Fidesz elnöke úgy vélekedett, hogy különbséget kell tenni a "kommunikációs túlzás" és a "politikai hazugság" között.

A túlzás eszközével a rendszerváltozás után általában minden politikus élni próbált, ebben az is közrejátszott, hogy a politika kénytelen volt alkalmazkodni a média világához. Az azonban megengedhetetlen, hogy egy politikai erő a választások előtt baloldali utat jelöl meg, majd a választások után jobboldali irányt vesz - mondta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke úgy vélte: ez a fajta hazugság aláássa az ország jövőjét, nagy kárt okoz gazdaságban, hiszen a befektetők egy idő után elveszítik bizalmukat.

A másik súlyos következmény az előadó szerint az, hogy az ilyen magatartás tönkreteszi a demokratikus alapokat, hiszen a választás nem más, mint szerződés az adott párt és a választók között arról, mit ígér a politika a szavazatokért cserében.

Ha ezt a "szerződést" az egyik fél megszegi, akkor a demokrácia alapelvét sérti meg. Ez korlátozza a választópolgár tájékozódáshoz való jogát, ezáltal pedig megfosztja az embereket a választás szabadságától - tette hozzá az ellenzéki politikus.

Orbán szerint a megoldást azt jelenti, hogy vissza kell térni a gyökerekhez, a rendszerváltozás eredeti szándékához, vagyis a politikai hazugság felszámolásához.

A Fidesz elnöke a kormány nemzetpolitikáját is bírálta, elsősorban azért, mert felszámolta annak legfőbb intézményeit.

A Fidesz ezzel a politikával állítja szembe saját irányvonalát, a nemzeti összefogás politikáját - mondta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke által elmondottakhoz hasonló szellemű kiáltványt adott ki a párt több vezetője, köztük Orbán Viktor. Részleteket itt olvashat!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×