Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
314.79
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Szabálytalankodni nem, cigizni lehet a rendőrségnél

A budapesti rendőrfőkapitány szerint az általa meghirdetett zéró tolerancia sokat segített a fővárosi rendőrség jó eredményeinek elérésében.

Gergényi Péter az InfoRádióban azt mondta: Budapesten három régióra tagolták a rendőröket.

Ezek mindegyike hatékonyabban dolgozik, mint korábban, igaz a létszám is növekedett 2003 júniusa, azaz hivatalba lépése óta.

A belvárosi régió azóta csaknem négyezer körözött embert fogott el, és a lakótelepeken is jelentősen csökkent az autó-, a tároló- és a lakásfeltörések számra.

Gergényi Péter a rendőrség belső fegyelméről szólva azt mondta: a szabálytalanságot nem tűri el az állományon belül.

Sokak tiltakozása ellenére azt azonban elnézi beosztottjainak, ha munkaidőben rágyújtanak egy cigarettára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

Rusvai Miklós az Arénában: jön az iskolakezdéssel a koronavírus-járvány is

A szeptemberi iskolakezdéssel újra megjelenhet a gyermekek körében a koronavírus, ám közel sem olyan mértékben, mint a világjárvány idején – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Rusvai Miklós. A virológus hozzátette, nagyon kevés esély van rá, hogy újra kialakuljon egy világszintű súlyos koronavírus-járvány. A kutató a nyugat-vírusi lázról is beszélt: a halálos áldozatokat követelő vírus Magyarországról kiindulva terjedt el Európában.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Egyre több az ordító jele annak, hogy Putyin hamarosan valami nagyon veszélyes dolgot fog művelni

Egyre több az ordító jele annak, hogy Putyin hamarosan valami nagyon veszélyes dolgot fog művelni

A múlt héten komoly vihart kavart a nemzetközi események forgatagában, hogy John Ratcliffe CIA-igazgató váratlanul Moszkvába utazott: mi is megírtuk, hogy elképzelhető, hogy valamilyen figyelmeztetést adott át Oroszországnak. Spekulációk egész sorozata látott ezután napvilágot: egyes elemzők, politikusok egy NATO elleni orosz támadástól, mások az ukrajnai háború eszkalációjától kezdtek el tartani. Egy biztos: bármit is tervez Putyin, lényegesen kevesebb kockázattal viheti ezt végbe a szeptember 18-20-ai parlamenti választások után.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×