Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Betonszállítóval ütközött az óvodások busza

Óvodásokat szállító busz és egy betonszállító karambolozott Kecskemét belvárosában. A gyerekek közül egyik sem sérült meg súlyosan.

Az elsődleges adatok szerint az autóbusz nem adott elsőbbséget egy betont szállító teherautónak - mondta a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az InfoRádióban.

Hortobágyi István közölte: a kirándulásra induló buszon a vezetőn kívül 17 gyermek és három felnőtt kísérő tartózkodott.

A buszsofőr szerint a baleset azért történt, mert probléma volt a fékrendszerrel - tette hozzá.

A gyerekeket és a felnőtteket a mentők a kecskeméti kórházba vitték.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádióban közölte: a gyerekek között nincs súlyos sérült, de a felnőttek közül hárman komolyabban megsérültek.

Dr. Gera László, a kecskeméti megyei kórház osztályvezető főorvosa elmondta: négy gyermeket vettek fel az osztályra, hármat fej-, mellkasi- és hasi zúzódással, egyet pedig lábszártöréssel.

Egyikük állapota sem súlyos, néhány nap múlva valószínűleg komplikációk nélkül haza tuduk őket engedni - tette hozzá Gera László.

Szegő István, a kecskeméti repülőkórház baleseti sebészetének orvosa az InfoRádiónak elmondta: a buszvezetőnek csípőtáji törése van.

A sofőr állapota stabil - tette hozzá.

Csorba Zsolt, a baleseti sebészet főorvosa az InfoRádiónak azt mondta: a teherautó vezetője és az egyik pedagógus könnyebben sérült, kezelésük után elhagyhatják a kórházat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×