Infostart.hu
eur:
363.38
usd:
316.62
bux:
154017.4
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Vége lesz a veszélyhelyzetnek

Kezdeményezi a Tisza teljes szakaszán az árvízi veszélyhelyzet megszüntetését május 9-dikétől a Kormányzati Koordinációs Bizottság. Ezt Lamperth Mónika belügyminiszter, a testület vezetője jelentette be.

A Tisza a teljes magyarországi szakaszon lassan apad. Az Országos Műszaki Irányító Törzs szóvivője közölte, hogy továbbra is rendkívüli a készültség a Tisza Szolnok és a déli országhatár közötti szakaszán, a Zagyva és a Maros torkolati részén, valamint a Hármas-Körösön.

Reich Gyula emlékeztett arra, hogy a hosszan tartó magas vízállás miatt a gátak átáztak, ezért továbbra is megerősített figyelőszolgálatot tartanak fenn a folyók mentén.

Hozzátette: a tetőzés óta 50-70 centimétert csökkent a Tisza vízszintje, a folyó várhatóan a jövő hét végéig visszatér medrébe.

A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára az InfoRádiónak elmondta, naponta körülbelül 10 centimétert apad a folyó, ami alapján indokolt a veszélyhelyzet megszüntetése.

Dudás Ferenc hozzátette: április 25. óta az érintett települések polgármesterei egyszemélyben hozhatnak árvízi védekezéssel kapcsolatos döntéseket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×