Infostart.hu
eur:
362.5
usd:
315.78
bux:
153778.31
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Orbán és Semjén együtt elnökök

A Magyar Szolidaritás Szövetsége néven megalakult a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószövetsége. A testület elnöke Orbán Viktor a Fidesz, társelnöke pedig Semjén Zsolt, a KDNP vezetője.

A Fidesz és a KDNP frakciószövetségének megalakulása után hétfőn létrejön a két párt önálló képviselőcsoportja is.

A tervek szerint még aznap mindkét frakció megválasztja saját vezetőjét, akire Orbán Viktor és Semjén Zsolt közös előterjesztést tesz.

Semjén Zsolt közölte: eddig 23-an jelezték, hogy a KDNP-frakcióban kívánnak dolgozni.

A politikus sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta, hogy ő lesz a frakció vezetője.

Orbán Viktor ugyanakkor azt mondta, hogy a pártelnökség és a szövetség irányításán kívül nem vállal újabb megbízást, nem lesz a Fidesz képviselőcsoportjának vezetője.

A pártelnök azt mondta, hogy még négy emberrel tárgyal a frakcióvezetésről, ám Áder János nem szerepel köztük.

A volt frakcióvezető már a választások előtt bejelentette, hogy újabb négy évre nem vállalja a megbízatást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×