eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Orbán: antidemokratikus, pult alatti kormányzás

A Fidesz elnöke szerint Magyarországon antidemokratikus, pult alatti kormányzás folyik. Orbán Viktor erről az ellenzéki párt nagygyűlésén beszélt Budapesten.

Orbán: "az államadósság a fejünk búbjáig ér"

A Fidesz elnöke a párt nagygyűlésén kijelentette: a kormány szándékosan tévesztette meg saját szavazóit akkor, amikor nem hozta nyilvánosságra a gazdasági adatokat.

Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy a választás első fordulója előtt még azt hangsúlyozta a kabinet, hogy dübörög a gazdaság, majd kiderült, hogy "az államadósság a fejünk búbjáig ér", amelynek terheit nem csak nekünk, hanem gyermekeinknek is viselniük kell.

Bokros Lajos hátizsákja

Ha nem lesz kormányváltás, az emberek olyan megszorító csomagot kapnak a nyakukba, hogy Bokros Lajos hátizsákja kutyafüle volt ahhoz képest - jelentette ki a Fidesz elnöke. Hozzátette: ha továbbra is a szocialista-szabad demokrata kormány irányítja az országot, akkor emelkedni fog a munkanélküliek száma, valamint a gáz, a villany és a gyógyszer ára is.

Orbán Viktor hangsúlyozta: 2002-ben a két forduló között megmondták, ha szocialista kormány lesz, megfojtják a Széchenyi tervet, megemelik a gáz, a villany, a gyógyszer árát, eltörlik a gyermekek utáni adókedvezményt, megemelik a diákhitel kamatát, felrúgják az otthonteremtési támogatást, zaklatni fogják az egyházakat, kiüresítik a státusztörvényt. Ezt akkor tagadták, mégis megtették - mutatott rá a Fidesz elnöke.

"Arra kell kérnünk azokat, akik 9-én eljöttek, szavaztak, és eltalálták a jó választ, jöjjenek el 23-án és szavazzanak a Fidesz - Magyar Polgári Párt jelöltjeire" - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, hogy akik az első fordulóban a kormánykoalícióra szavaztak, azoknak el kell mondani, hogy "becsapták őket, hogy nagy baj fenyegeti Magyarországot, hogy most nem a pártok, csak Magyarország számít", és arra kell őket kérni, hogy segítsenek a Fidesznek megvédeni a magyar családokat és a magyar embereket fenyegető gondokkal szemben.

"Ne keverjük össze az MDF vezetését és a híveit!"

Orbán Viktor rámutatott arra: mivel az MDF kijelentette, hogy egyetlen lépést sem tesz a Fidesz győzelme érdekében, a Fidesznek egyedül kell megnyernie a választásokat és utána, amikor "az MDF készen áll a tárgyalásokra, arra, hogy a győzelemből kivegye a részét", meg kell tenni mindent az együttműködésért.

"Ne keverjük össze a MDF központi vezetését a híveivel, ahol lehet a tagjaival működjünk együtt!" - jegyezte meg Orbán Viktor, aki kiemelte: mivel soha nem múlhat személyes ambícióján, vagy a párt érdekén az, hogy az országnak nemzeti kormánya legyen, meghozta azt a döntést, hogy lemond a miniszterelnök-jelöltségről.

"Sokaknak útjában vagyunk, azért, mert mi az elmúlt 10 évben nem egy pártot építettünk,... hanem egy emberi közösséget, egy olyan szövetséget, amelynek 2 millió tagja van, amely mélyebben szerveződik, mint holmi pártérdek" - mondta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke szerint az útjában vannak az MSZP-nek, illetve a pártmunkásokból lett milliárdosoknak, az SZDSZ-nek, az MDF központi vezetésének, azoknak, akik el akarják adni a magyar termőföldet, a külföldi cégeknek, akik a sokadik bőrt is le akarják húzni Magyarországról, azoknak, akik fizetőssé akarják tenni az egészségügyet, és azoknak, akik rossz szemmel nézik, hogy a Fidesz meg akarja védeni a történelmi egyházakat és a határon túli magyarokat.

Lehullottak az álarcok

Minden álarc lehullott a választások első fordulója után - jelentette ki a Fidesz elnöke. Azt mondta: lehullott az álarc a miniszterelnökről, aki megmutatta, milyen a nyers hatalomvágy. Az MSZP-ről, amelynek pénzügyminisztere összehívta választókerülete polgármestereit, és közölte velük, hogy ahol nem rá szavaznak, ott nem kapnak majd támogatást.

Úgy fogalmazott: lehullott az álarc a szabad demokratákról is, akik 6 százalékos támogatást szereztek a választásokon, de elő akarják írni a Fidesznek, ki legyen a vezetője, és hogyan politizáljon.

Azt mondta: a Fidesz által vezetett kormány egyszer már képes volt rendbe tenni a magyar gazdaságot, miközben kétszeresére emelte a minimálbért, megteremtette az otthonteremtés lehetőségét, diákhitelt vezetett be, és átalakította a családtámogatást. Eközben pedig figyelt az egyházakra és a határon túli magyarokra is.

Orbán Viktor végül a nyugdíjasokhoz és az első szavazókhoz fordult, és arra kérte őket: menjenek el szavazni.

Bod Péter Ákos: régi idők emléke

Bod Péter Ákos kijelentette: a rendszerváltoztatást megelőző idők emléke éledt fel benne akkor, amikor a kormány eltitkolta a gazdaság valós állapotát. "A rendszerváltáskor azt hittük, hogy végleg lezárult az a korszak, amikor a bizalmatlanság jellemzi az állam vezetését" - mondta, hozzátéve: a közérdekű adatokhoz alkotmányos jogunk van.

A közgazdász azt mondta: mindez visszaélés a választók tudatlanságával és érdektelenségével. Hangsúlyozta: az igazi baj nem a jelennel van, az adósság nem akkor fáj, amikor csinálják, hanem amikor visszafizetik. Szeptemberig azonban választ kell adni az Európai Uniónak, hova tűnnek a felvett hitelek.

Szájer: Magyarország banánköztársaság?

Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője a nagygyűlésen arról beszélt: sokan nem értik, hogyan lehet, hogy most távolabb vagyunk az euró bevezetésétől, mint négy éve, miként fordulhat elő, hogy Magyarországon sok minden, például a benzin is drágább, mint a szomszédos Ausztriában.

Szájer József kijelentette: azt kérdezik tőle, Magyarország banánköztársaság-e, ahol a kormány a gazdaság katasztrofális állapotának eltitkolásával akar választást nyerni.

Hegedűs Zsuzsa: a választást az emberek döntik el

Hegedűs Zsuzsa, Franciaországban élő szociológus arról beszélt, hogy a választás még nem dőlt el. Arra kért mindenkit, hogy menjenek el szavazni, hiszen a demokrácia csak úgy teljesedhet ki, ha minél többen részt vesznek az ország jövőjéről szóló döntésben.

A szociológus hozzátette: a választást nem a pártok, nem a politikusok és nem a média dönti el, hanem az emberek.

Szabad György: patriotizmus és demokratizmus

A nagygyűlésen Szabad György, az országgyűlés korábbi elnöke kijelentette: azt akarjuk, hogy Magyarország alkotmányos jogállama legyen a népnek. Mint mondta, a jövőt a patriotizmus és a demokratizmus ötvözetére kell építeni. Erre támaszkodva nem lehet a magyarokat megosztani.

A politikus beszélt az ingadozó szavazókról. Felmutatta azt a szavazólap mintát, amelyen az MSZP-s jelölt neve mellé szerepel az x. Hangsúlyozta: a nem képzett ember ezzel egy parancsot kapott. "Nem azért kerültünk ki két nagy diktatúra karmaiból, hogy most nekünk cédulán parancsolgassanak" - jelentette ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×