eur:
394.05
usd:
365.66
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Lendvai: az ígéretek fedezete megvan

Az MSZP által 2006 második felére megígért intézkedések fedezete benne van a költségvetésben, így például a nyugdíjkorrekció ára is. Erről az MSZP frakcióvezetője beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

Lendvai Ildikó elmondta: először a saját jogú nyugdíjjal nem rendelkezők özvegyi nyugdíját emelnék, és munkahelyteremtő kedvezmények egész sorát vezetnék be.

A további emelések parlamenti kerete megvan, a törvényekből tudható, hogy 2007-ben mennyi pénzt kell fordítani ezekre a célokra - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mi a különbség az MSZP és a Fidesz által ígért nyugdíjkorrekció között, Lendvai Ildikó azt mondta: a két párt másként képzeli el a pénz elosztását.

Az MSZP a Fidesszel nem a 14. havi nyugdíj összegén vitatkozott, hanem azon, hogy miből lehet fedezni a kiadást, ha 30 százalékkal csökkentik a társadalombiztosítási járulékot - közölte a szocialista politikus.

Lendvai Ildikó közölte: a pártja által ígért 25 százalékos bérnövekedés fedezetét a gazdaság erősösdése fedezné a következő négy évben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×