Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
329.85
bux:
0
2025. december 22. hétfő Zénó

A Fidesz több pénzt juttatna a sportnak

Stratégiai ágazatnak tekinti a sportot a Fidesz, és ennek érdekében növelni kívánja az iskolai, a tömegsportra és a versenysportra jutó forrásokat - közölte a az Európai Parlament kulturális és sportbizottságának fideszes alelnöke.

Schmitt Pál, aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztét is betölti, azt mondta: a párt sportkoncepciója szerint az ifjúságnak nem csupán szellemileg, hanem fizikailag is fel kell készülnie a civilizációs kihívásokra.

A politikus emlékeztetett: az MSZP négy éve azzal kampányolt, hogy a jövőben a költségvetés egy százalékát a sport fejlesztésére használja fel.

Hozzátette: ezzel szemben ma a büdzsé mindössze 0,2 százalékát fordítja sportra az állam.

Címlapról ajánljuk
A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.

Leszúrni a tűzijátékpálcát? Soha! – Életmentő tanácsok durrogtatás előtt

A szilveszteri tűzijátékozásnak számos veszélye lehet, ezért fontos, hogy mindenki alaposan olvassa el a használati utasításokat és csak engedéllyel rendelkező árusoktól vásároljon ilyen eszközöket – hangsúlyozta Luterán György, a Pirotechnikusok Érdekvédelmi Szövetségének elnökségi tagja. A szabályok szigorúak, területileg is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×