Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

A Fidesz a portást küldte

A Fiatal Baloldal elnöke a szerver-ügyre utalva, szervezete tagjainak kulcsait adta át a Szentkirály utcai Fidesz-székház portásának, hogy "azzal a párt munkatársai bárhova bemehessenek". A Fidesz lezártnak tekinti az ügyet.

A Fiatal Baloldal elnöke az InfoRádió kérdésére azt mondta: lényegtelen kinek a tulajdonában van az a szerver, amelyre a Fidesz szerveréről behatoltak és arról adatokat töltöttek le, mert az adatlopás bűncselekmény.

Komássy Ákos kijelentette, hogy nem tiszte a szerver tartalmának nyilvánosságra hozatala.

A politikus közölte: várják a nyomozás eredményét, és azt, hogy a Fidesz vezetői levonják az ügyből a megfelelő következtetéseket.

Fidesz: az ügyet lezárták, tüntetnek

A Fidelitas alelnöke az InfoRádióban azt mondta: nem kívánnak a szerver-üggyel foglalkozni, és lezártnak tekintik azt.

Koszorús László hozzátette, hogy a polgárok mindennapjait érintő problémákkal akarnak fogalalkozni.

Az ellenzéki politikus közölte: lufieregetéssel egybekötött tüntetést kívánnak szervezni az MSZP székháza elé. Ezzel akarják felhívni a figyelmet a kormány be nem tartott ígéreteire.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×