Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Veszteséges a dialízis-kezelés, bezárnak több központot

Veszteségesen működnek a hazai vesebetegek ellátásában életfontosságú dialízisközpontok, ezért a több mint 2.000 hazai beteget, a rászorulók közel felét ellátó Fresenius Medical Care Kft. német tulajdonosa több központ bezárását fontolgatja. A Csongrád megyei Hódmezővásárhelyen már szinte bizonyos, hogy bezár a dialízisközpont - mondta el az InfoRádiónak a cég ügyvezető igazgatója.

Zoltán György a kialakult helyzetért az állami finanszírozást hibáztatja, amely nem követi a betegszám évi 6-7 százalékos emelkedését és az inflációt.

Így 2005-ben már veszteségesen működött a cég, Hódmezővásárhelyen például 8 és fél millió forint volt a deficit - mondta az ügyvezető, hozzátéve, hogy "senki nem kívánhatja egy multitól, hogy folyamatosan veszteséget termeljen".

A cég Szentesen és Szegeden épít összesen 50 kezelőhelyet, ami Zoltán György szerint a megyében bőven elég. A hódmezővásárhelyi polgármester azonban azt mondja: nem engedhetik meg, hogy ennyit kelljen utazniuk a betegeknek az életet jelentő kezelésért.

Lázár János szerint a városban összesen mintegy 250 család életminősége romlana a központ bezárásával, így mindenképpen marad a kezelés.

A kérdés csak az, hogy milyen formában. Korábban a helyi kórház maga oldotta meg a dialízis-kezelést, így ez az egyik alternatíva. A másik új vállalkozók pályáztatása. Mindkét esetben azonban probléma marad, hogy - mint a polgármester fogalmazott - a magyar állam ezt a szolgáltatást jelentősen alulfinanszírozza.

Lázár János hozzátette: szeretnék, ha maradna a Fresenius, hiszen elégedettek a szolgáltatással. A cég ügyvezetője szerint ezt az új központok építése ellenére megtennék, ha csak egy kicsit is nőne a finanszírozás.

A Fresenius ma 25 központot üzemeltet, és mintegy 2.200-2.300 beteget, a magyarországi dialízis-kezeltek 43-44 százalékát látja el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×