Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Stumpf: az MSZP döntött, Budapestet meg kell szerezni

A Századvég Alapítvány elnöke szerint a felmérések azt mutatják, hogy a Fidesz jobb kampánystartot vett, mint az MSZP, és így jobban aktivizálta saját szavazótáborát. Stumpf István erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

A legutóbbi Századvég-felmérés szerint az összes megkérdezett körében a Fidesz 3 százalékponttal vezet a szocialisták előtt. A biztos pártválasztóknál ez az előny már 7 százalékpontos - mondta a politológus, volt kancelláriaminiszter.

Hozzátette: a választást valószínűleg inkább az dönti el, hogy mennyire sikerül a pártoknak mozgósítaniuk saját bázisukat, nem pedig a bizonytalanok meggyőzése.

Saját bázis alatt tág értelemben a 2002-es szavazókat kell érteni, ez mindkét nagy pártnál 2,3 milliónyi embert jelent - közölte Stumpf István.

A politológus hozzáfűzte: úgy tűnik, hogy a Fidesz több régi szavazóját tudja ismét az urnák elé vinni, és az elbizonytalanodott támogatói közül is egyre többet tud visszacsábítani.

"Budapestet meg kell szerezni"

Az eredmények azt mutatják, hogy az MSZP és a Fidesz támogatottsága közeledik Budapesten. A szocialisták támogatottsága csak az SZDSZ kárára nőhet - mondta Stumpf István.

Közölte: az összes megkérdezettek körében 31 százalék az MSZP-t, 25 százalék a Fideszt támogatja; ez nem akkora előny, mint amekkorát általában mérni szoktak.

Úgy tűnik, az MSZP meg akarja szerezni a liberális szavazókat. Mintha az MSZP hozott volna egy stratégiai döntést: Budapestet és a főpolgármesteri pozíció meg kell szerezni - vélekedett a Századvég vezetője.

Hozzátette: a két koalíciós párt fővárosi konfliktusából a Fidesz még nem tudott profitálni.

Stumpf István szerint Medgyessy Péter volt kormányfő felszólalása azt MSZP kongresszusán azt mutatja, hogy a szocialisták a folyamatosságot akarták megjeleníteni.

A volt miniszterelnök azt mondta, hogy hiányzik az érzelem a szocialisták kampányából. Ez egyfajta fásultság okozhat a szavazótábor és az aktivisták között - mondta a politológus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×