Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
313.44
bux:
152518.27
2026. szeptember 12. szombat Mária

Koalíciós vita az óvodák miatt

Nyílt vita alakult ki a két koalíciós párt között a falusi óvodák miatt. Míg az oktatási miniszter elképzelhetőnek tartja diploma nélküli óvónők alkalmazását, a szocialisták rémhírnek nevezték az elképzelést. A reggeli lapokból szemléztünk.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy nyíltan szembehelyezkedtek az oktatási tárca falusi óvodákkal kapcsolatos álláspontjával a szocialisták. Tatai Tóth András, az MSZP oktatáspolitikusa rémhírnek minősítette azt a felvetést, amely szerint diploma nélküli óvónőket alkalmaznának a kistelepüléseken, pedig Magyar Bálint és államtitkára is részletesen beszélt az ezzel kapcsolatos tervekről.

A Népszabadság arról ír, hogy folyamatosan nő a belvízzel elöntött területek nagysága, vasárnap délután mintegy 65 ezer hektárnyi föld volt víz alatt. A helyzet Szolnok, Hajdú és Szabolcs megyében a legsúlyosabb. Karcagon és Debrecenben három családot költöztettek ki a hétvégén.

A Napi Gazdaság értesülése szerint a világ egyik legnagyobb repülőgépalkatrész-gyártója, a kanadai United Technologies Corporation beszállítója lesz a győri székhelyű Borsodi Műhely Fémmegmunkáló Kft. A már három gyártóbázist üzemeltető magyar társaság a folyamatosan növekvő megrendelések miatt újabb gyárat épít Szombathelyen.

A Világgazdaságból megtudhatják, hogy hamarosan elkezdődik a lakásért életjáradékot nyújtó tevékenység jogszabályi feltételeinek kidolgozása. Azonban a választások miatt ebből ősznél előbb várhatóan nem születik törvénymódosítás. A kodifikációs eljárásban a PSZÁF-fel együtt működő OTP Életjáradék Zrt. vezérigazgatója Hild Imre szerint biztonságossá tenné az üzletágat, ha a tulajdonos és a cégnek hitelt folyósító személye nem válna el

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Slusszpoénként háromszor is nekiment világcsúcsának Armand Duplantis
Budapesti atlétikai világdöntő, 1. nap

Slusszpoénként háromszor is nekiment világcsúcsának Armand Duplantis

A nap versenyét Armand Duplantis és Emmanuil Karalisz rúdugrócsatája hozta a 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) pénteki első napján, melyen a svéd világcsúcstartó 6,20 méterrel diadalmaskodott és érdemelte ki ezzel a győzteseknek járó 150 ezer dollárt.

Van elég munkás az építőiparban, csak az a kérdés, milyen – Koji László az Arénában

Az építőipari szakképzést át kell alakítani, mert annak jelenlegi rendszerét 30 ezer tanulóra szabták, miközben már csak 8 ezren vannak az utánpótlásban. Ezt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke, Koji László mondta az InfoRádió Aréna című műsorában. A lakásáfával és az otthonok energiatakarékossági felújításával kapcsolatban is javaslatokat küldött a kormánynak az ÉVOSZ.
inforadio
ARÉNA
2026.09.14. hétfő, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Új áramtarifa csábítja a magyarokat, de az olcsóbb villanyszámla helyett kellemetlen meglepetések is jöhetnek

Új áramtarifa csábítja a magyarokat, de az olcsóbb villanyszámla helyett kellemetlen meglepetések is jöhetnek

Kezdetben inkább a nagyobb fogyasztású, tudatosabb háztartások érdeklődésére lehet számítani az új, dinamikus (D tarifás) áram-árszabás iránt; különösen azoknak lehet érdekes a konstrukció, akik saját napelemet nem tudnak telepíteni, de az olcsó napközbeni áramot ki tudják használni. Szakértők ugyanakkor figyelmeztetnek: a nagyobb fogyasztás kedvezőbb kiindulópont lehet a váltáshoz, de önmagában az új D tarifa még nem garantál olcsóbb árakat. Amellett, hogy az új árszabás bevezetése a villamosenergia-rendszerre is érdemi kedvező hatással lehet, segíthet kitörni a rezsicsökkentés csapdájából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 12. 06:58
2026. szeptember 12. 06:19
×
×