Infostart.hu
eur:
386.69
usd:
331.91
bux:
118734.29
2026. január 13. kedd Veronika

Orbán: jövőt választunk, nem pártot

Áprilisban jövőt választunk, nem pedig pártot, mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Balatonfüreden, ahol pártja választási programjának gazdasági vonatkozásait ismertette.

A volt kormányfő Balatonfüreden elmondta: Magyarországon ma 436 ezer munkanélküli van, és számuk folyamatosan emelkedik. Úgy vélte: ma munkaellenes a gazdasági szemlélet, így hiába a jó szándék, nincsenek eredmények.

A Fidesz elnöke azt mondta: több mint 10 ezer vállalkozás ment tönkre az utóbbi években, és úgy vélte: a magyar gazdaság legnagyobb gondja az, hogy nem a saját lábán áll. Orbán Viktor szerint 100 forint érték előállításához ma 150 forint hitelt kell felvenni.

Kijavítjuk a hibákat
A Fidesz elnöke ezt követően azokról a hibákról beszélt, amelyeket kormányra kerülésük után kijavítanak. Ezek között mondta el, hogy vissza kell állítani a Széchenyi-tervet.

Úgy fogalmazott: délibáb azt hinni, hogy a magyar vállalkozások jövője a hiteleken múlik. Mint mondta, a jó hitel fontos, de először vissza nem térítendő támogatás keretében tőkét kell nyújtani a vállalkozóknak.

Egyensúlyt kell teremteni a hazai és a multinacionális vállalatok között, például azzal, hogy az állami beruházások 70-80 százalékát ők végezhessék el.

<

Balatonfüredi közönség (fotó: mti)

Orbán Viktor azt mondta: a Széchenyi-terv 1500 milliárd forintot adna a vállalkozásoknak 4 év alatt. Ennek egyharmada új munkahelyek létrehozását, kétharmada pedig a kis- és közepes vállalkozások fejlődését segítené. A programoktól összesen 500 ezer új munkahelyet remél a Fidesz a következő kormányzati ciklusban.

A pártelnök előtt Matolcsy György volt gazdasági miniszter és Kósa Lajos, Debrecen polgármestere beszélt a Fidesz találkozóján.

Matolcsy: lemaradunk az uniótól
Matolcsy a gazdaságfejlesztés fontosságáról beszélt. A Széchenyi terv eredményeit emelte ki: két év alatt 200 milliárd forinttal 600 milliárdnyi beruházást indítottak el. Ma egy európai uniós támogatásból származó forint 0,75, de legfeljeb 1,5 forintot mozgat meg, ami visszalépést jelent.

A Széchenyi terv az elmúlt öt évben évente 1,5-2 százalékkal járult hozzá a gazdasági növekedéshez. Az uniós felzárkózás üteme kétszeresére gyorsult. Ha ez folytatódik, akkor Magyarország 15-20 év alatt elérte volna az uniós fejlettségi szintet. Ma nemzetközi elemzők azt mondják: 2050-ben sem fogja elérni az ország az EU akkori fejlettségi szintjét.

A Széchenyi-tervnek köszönhetően kétszer annyi új otthon épült Magyarországon, mint korábban, és a lakásépítéseknek munkahelyteremtő hatásuk is volt. Míg 1998 és 2002 között 230 ezer új munkahely jött létre, addig az elmúlt 3-4 év alatt csupán 60 ezerrel nőtt a munkahelyek száma, tavaly csak kétezerrel.

Magyarország nyersanyagban nem bővelkedik, de kreativitásban, agyakban, szorgalomban annál inkább, és ezt mozgatta meg a Széchenyi terv. A látható haszon mellett láthatatlan haszna is volt a programnak: az összefogás, az együttműködés megteremtése, az országépítés.

Kósa Lajos a Széchenyi-tervről
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az önkormányzatok, valamint a kis- és közepes vállalkozások problémáiról beszélt. Mint mondta, a helyhatóságok számára sokszor igen nagy költséget és adminisztrációs terhet jelent egy-egy pályázat benyújtása.

A Fidesz országos választmányának alelnöke három olyan vállalkozóval beszélt, akiknek a Széchenyi-terv segített a vállalkozásuk növelésében. Az üzletemberek a pályázati lehetőség visszaállítását kérték, és bírálták az adóhivatal eljárását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 13.00 órakor újranyitott, mindkét futópálya üzemel - közölte a Budapest Airport kedd délután a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×