eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

"Legyengült vadmadarak potyognak"

Megvizsgálta a megbízott brit laboratórium a magyarországi madárinfluenza-gyanús hattyúk maradványait, de jelentését bizalmasan kezeli. A hatóságok nyugtatják a lakosságot; a legnagyobb vesztes a baromfiágazat lehet.

"Elkerülhetetlen volt

"

Várható volt, hogy a költöző vadmadarakkal Magyarországon is megjelenik a madárinfluenza - jelentette ki a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Gráf József hozzátette: "az odafelé vonulást még megúsztuk, visszafelé elkerülhetetlen volt a betegség megjelenése".

Az országos főállatorvos hangsúlyozta: csak vándormadarakban mutatták ki a H5 vírustörzset, a magyarországi házi szárnyasokat nem érinti a betegség.

Süth Miklós közölte: a vizsgálatokat még február 5-én, 6-án és 9-én végezték, majd keddre derült ki, hogy a Bács-Kiskun megyében elhullott madarak közül három madárinfluenzában pusztult el.

Brüsszel jelentette be

Az Európai Bizottság szerdán jelentette be, hogy a madárinfluenza H5 típusa megjelent Magyarországon. A hírt nem sokkal később Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is megerősítette.

A kormányfő közölte: szerda kora reggel óta tudják, hogy az országon átvonuló hattyúk közül két Bács-Kiskun megyei településen, Nagybaracskán és Csátalján olyan elhullott tetemet találtak, amelyek "a H5 típusú vírussal voltak fertőzve".

A kormányfő szerint az Esztergomnál szerdán talált hattyúk viszont nem madárinfluenza miatt pusztultak el. Gyurcsány Ferenc az Országos Állategészségügyi Intézetben közölte: a vizsgálatok eddig nem igazolták a madárinfluenza-vírust az állatokban, valószínűleg bélfertőzés okozta az elhullásukat.

Hetekig karantén

A Bács-Kiskun Megyei Védelmi Bizottság elnöke az InfoRádióban azt mondta: a két érintett település körüli zárlat a baromfik ki- és behozatalára, valamint a tenyésztojás és a baromfitrágya szállítására vonatkozik.

Vágott baromfit csak az iparszerűen működő üzemek szállíthatnak, külön engedéllyel. A háztájiban tárolt baromfikat folyamatosan szűrik - közölte Balogh László. A korlátozás várhatóan 21-30 napig marad fenn.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője az InfoRádióban azt mondta: hónapok óta fokozott ellenőrzést tartanak Magyarország külső határszakaszain.

Csak olyan szállítmányok léphetnek be az ország területére, melyeket az Állategészségügyi Hatóság már megvizsgált - hangsúlyozta Sipos Jenő.

Nem lehet madarat lőni


Csátalja és Nagybaracska környékén megtiltották a madárvadászatot - mondta az InfoRádióban Csátalja polgármestere.

Kovács Antal közölte: a helyiek nyugodtan fogadták a hírt, hogy fertőzött madarat találtak a község határában.

Azóta plakátokon, az iskolákban és a nagyobb munkahelyeken is tájékoztatják az embereket a teendőkről.

Nagybaracska polgármestere az InfoRádióban kijelentette: február negyedike óta összesen mintegy negyven elhullott madár tetemét találták meg. Király Sándor hozzátette: felmérik a háztájiban tartott szárnyasokat.

Budapesten gyűrűzték az egyik hattyút

A Bács-Kiskun megyében elhullott hattyúk egyike 2000-ben Budapesten kapott gyűrűt, a madarat azóta egyszer látták: 2001-ben a Vajdaságban - mondta el az InfoRádióban a Madárgyűrűzési Központ vezetője.

Kacza Csaba közölte: a Magyarországban megforduló hattyúk főleg a Kárpát-medencén belül vándorolnak.

A madárinfluenza által veszélyeztetett, hosszabb távú vándorló vízimadarak egy része csak március közepétől érkezik meg Magyarországra - tette hozzá.

Tigrist is megfertőzött

A háziállatokra is veszélyes lehet a madárinfluenza. Jankovics István virológus az InfoRádióban elmondta: előfordult, hogy a vírus más állatra, például házimacskára vagy tigrisre is átterjedt.

A vízimadarak hetekig hordozhatják magukban a vírust tünetmentesen - tette hozzá a virológus.

Emberre nem veszélyes, ha...

{{keretes_cim}}

Romániában csendőri védelmet kért az a család, amely a legutóbbi madárinfluenzás esetet bejelentette a hatóságoknak. A faluban lincshangulat alakult ki.

A Fekete-tenger partján egyébként már hozzászoktak az emberek a vírus jelenlétének, az újságok már nem is a címlapon hozták a hírt - közölte az InfoRádió romániai tudósítója.


Jankovics István szerint, ha a tenyésztők betartják az állattartási előírásokat, akkor nem fenyegeti őket veszély.

A betegség ott terjedt át az emberekre, ahol nagyon nagy közelségben éltek a szárnyasokkal, és szinte semmilyen higiéniai előírást sem tartottak be.

Egyetért ezzel az Európai Unió betegségmegelőzési és ellenőrzési központjának igazgatója is.

Jakab Zsuzsanna az InfoRádióban hangsúlyozta: Ázsiában 150 millió elhullott madártól 150 ember fertőződött meg, főleg azok, akik közel éltek, vagy dolgoztak a madarakhoz.

Európában ezért külön figyelnek az állattenyésztőkre; védőruhára, szezonális influenza elleni oltásra szükségük lesz - közölte Jakab Zsuzsanna.

A szakember azt tanácsolta, hogy ha beteg, vagy elhullott állatot lát valaki, ne nyúljon hozzá, ha mégis, azonnal mosson kezet, fürödjön meg, öltözzön át és forduljon orvoshoz.

"A magyar szárnyas veszélytelen"

Egy kórház intenzív osztályára könnyebb bejutni, mint egy zárt baromfitelepre, ezért teljes mértékben kizárható, hogy a vadmadarakról átterjedjen a fertőzés - jelentette ki az InfoRádióban a Baromfi Terméktanács elnökségi tagja.

Magyarországon csak legyengült vadmadarak potyognak - tette hozzá Bárány László.

Csütörtökön megérkeztek Magyarországra azok a tesztcsíkok, amelyek 100 százalékos biztonsággal kimutatják, ha madárinfluenzával fertőzött a baromfihús. A magyar baromfihús egyébként is veszélytelen - hangsúlyozta Bárány László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×