Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Lefoglalhatják a Fidesz számítógépeit

Elképzelhető, hogy szükség lesz a Fidesz számítógépeinek lefoglalására - mondta el az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója. Az MSZP kampányanyagaianak tárhelyet biztosító cég kedden tett feljelentést, amiért behatoltak a szerverükre, és onnan jogosulatlanul adatokat töltöttek le.

Az ilyen típusú nyomozásoknál általánosságban szükséges a technikai eszközök lefoglalása, mivel ezek alapján lehet bizonyítani a bűncselekmény esetleges elkövetését - mondta el az ORFK kommunikációs igazgatja az InfoRádió 112 című műsorában.

Azt nem tudom megmondani, hogy ebben a konkrét esetben szükség lesz-e erre, illetve tervezi-e ezt a nyomozó hatóság - hangsúlyozta Garamvölgyi László.

Hozzátette: szakértőket bevonására mindenképpen szükség lesz.

Legális vagy illegális volt a letöltés?

Az MSZP elnöke korábban közölte: összesen 2.912 dokumentumot "töltöttek le jogtalanul" a Fidesz egyik számítógépével a szocialista kampányanyagokat tároló cég szerveréről.

Hiller István hozzátette: a betörés 2006. február 3-án 14 óra 55 perckor kezdődött, és a behatolók 11 órán át keresgéltek a dokumentumok között.

A Fidesz úgy reagált, hogy szabályszerűen, nyilvános fórumokon hozzáférhető felhasználónévvel és jelszóval léptek be a honlapra, ahol szerintük az MSZP nyilvánosságnak szánt kampányanyagai voltak.

Schőn Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban elmondta: számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen rendeltek el nyomozást az ügyben, miután a kampányanyagokat tároló cég feljelentést tett.

Rogán: nincs titkolnivalónk

A Fidesz kampányfőnöke szerint nincs titkolnivalójuk és állnak minden törvényes vizsgálat elé. Rogán Antal közölte: az MSZP arra akarja felhasználni a rendőrséget, hogy ellehetetlenítse a nagyobbik ellenzéki párt kampányát.

"Szeretnék elérni, hogy a rendőrség segítségével lefoglalhassák a Fidesz székházában, illetve a Fideszhez tartozó különféle irodákban működő számítógépes rendszereket. A hatalmon lévő MSZP a rendőrség felhasználásával akarja ellehetetleníteni a Fidesz választási kampányát" - fogalmazott Rogán Antal.

MSZP: Rogán mentségeket keres

Az MSZP szóvivője szerint Rogán Antal csak mentségeket keresett, és azzal védekezett, hogy szerinte nem bűncselekmény, ha valaki egy betört kirakaton nyúl be, és úgy lop.

Nyakó István úgy fogalmazott: ha ezt tényleg így gondolja Rogán Antal, akkor vagy nagy baj van a jogérzékével, vagy úgy gondolja, bármilyen eszközt megengedhet magának a választási győzelem érdekében.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az oroszok újabb település elfoglalását jelentették be, csapás érte a Vodafone kijevi adatközpontját - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Az orosz védelmi minisztérium bejelentette a Harkiv megyei Hripuni elfoglalását, és azt állítja, hogy szorosabbra vonták az ostromgyűrűt a régió északi részén bekerített ukrán erők körül. Moszkva szerint az orosz hadsereg éjszaka csapást mért a Vodafone kijevi adatközpontjára, valamint több katonai, logisztikai és infrastrukturális célpontra, az orosz légvédelem pedig 96 ukrán drónt lőtt le. Közben gyorsított eljárásban szerb állampolgárságot kapott Vadim Novinszkij ukrán milliárdos volt parlamenti képviselő, akit Ukrajnában hazaárulás gyanúja miatt köröznek. Az ukrán erők a héten jelentős előrenyomulást értek el a Borova és Szlovjanszk közötti frontszakaszon, miközben egyes településekről kötelező evakuálást rendeltek el. Diplomáciai téren a háború kezdete óta először tárgyalt egymással az orosz és a német külügyminiszter, Volodimir Zelenszkij pedig arról beszélt, hogy az Egyesült Államok ismét intenzíven dolgozik a béketárgyalások megszervezésén, ugyanakkor elutasította, hogy Moszkvában találkozzon Vlagyimir Putyinnal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×