eur:
393.83
usd:
365.5
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Senki sem akar tandíjat

Mind a négy parlamenti párt elutasította a tandíj bevezetését azon a felsőoktatási kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szervezett.

Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára, szocialista politikus nemet mondott a tandíjra, és hangsúlyozta: az új felsőoktatási törvény rögzíti, hogy 12 félév ingyenes az államilag finanszírozott képzésben.

Sió László, a Fidesz oktatási programszóvivője egyértelműnek nevezte pártja álláspontját: elutasítják a tandíjat.

Sándor Klára, az SZDSZ ügyvivője elmondta: pártja nem akar tandíjat bevezetni. A politikus hozzátette: az új felsőoktatási törvényben jelentős előrelépés, hogy nem az első, hanem egy diploma ingyenes.

Almássy Kornél, az MDF alelnöke közölte: nem tervezik a tandíj bevezetését. A HÖOK korábbi elnöke úgy fogalmazott: 1994-98 között a tandíj bevezetése volt a kormány legérthetetlenebb cselekedete, amely nem hozott komoly bevételt az államnak.

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×