eur:
394.06
usd:
369.21
bux:
65778.11
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Jobboldali összefogás Gödöllőn és Pásztón

Az MDF, a KDNP és a Fidesz közös jelöltjeként indul az országgyűlési választáson Gémesi György és Sisák Imre MDF-es politikus.

Az erről szóló megállapodást délelőtt írta alá Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese és Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

Gémesi György a Pest megyei Gödöllőn, Sisák Imre pedig a Nógrád megyei Pásztón indul az MDF-Fidesz-KDNP közös jelöltként egyéniben az országgyűlési mandátumért.

Hock Zoltán kiemelte: a megállapodás a két jelölő szervezet egyenrangúságát tükrözi, a két jelölt ugyanakkor nyilatkozott arról, hogy az új Országgyűlésben is az MDF-frakcióban kíván dolgozni.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×