eur:
395.73
usd:
367.19
bux:
65218.05
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Elzárt települések Borsodban

A hidegrekord ugyan nem dől meg, de a havazás és hófúvás miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében sok út továbbra is járhatatlan, néhány települést pedig teljesen elzárt a hó a külvilágtól.

Hófúvások Borsodban

Huszár János, a Magyar Közútkezelő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi főmérnöke az InfoRádióban elmondta: a megyében több alsóbbrendű útszakasz járhatatlan és sok más úton csak folyamatos ekézéssel tudják fenntartani a forgalmat.

A mintegy harminc nehezen járható út között van a 37-es számú főút Felsőzsolcától Szerencsig vezető része.

A megyében jelenleg mínusz 13 és mínusz 16 fok között változik a hőmérséklet, az erős, néhol viharos erősségű szél pedig folyamatosan visszahordja a havat az utakra.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több útszakasz nagyon nehezen járható, folyamatos takarítást igényel a Nyíregyháza-Polgár közötti, 36-os és a Nyíregyháza-Tokaj közötti, 38-as főút.

Vasúton sem könnyebb

Kavalecz Imre, a Máv szóvivője az Inforádiónak elmondta: javult a helyzet az észak-kelet-magyarországi térségben, de továbbra is 20-30 perces késésekre kell számítani. Főleg a Hidasnémeti – Szikszó – Miskolc – Füzesabony – Hatvan - Budapest és a Szerencs – Debrecen – Mátészalka - Záhony vasútvonalon kell erre számítani.

Szolnok és Szajol között a viharos szél leszakította a felső vezetéket, emiatt késnek órákat a szerelvények. A Nyíregyháza-Dombrád között közlekedő kisvasút vasárnap este óta nem ját a hóátfúvás miatt.

A távolsági autóbuszok közlekedésében is gondot okoz a hófúvás. Hétfő reggel óta jóval száz felett van azoknak a járatoknak a száma, amelyek a hideg miatt nem tudtak elindulni: a buszok nagy részénél lefagyott az üzemanyagrendszer.

Iskolaszünet Dél-Borsodban

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vajdácskán 79 ház tetejét rongálta meg az éjszakai viharos szél.

Szünetel a tanítás a dél-borsodi térség több településén, Borsodivánkán, Tiszabábolnán, Tiszadorogmán rendeltek el tanítási szünetet az általános iskolákban. Tiszadorogmán az óvodások is otthon maradtak.

A Magyar Posta tájékoztatása szerint a közlekedési nehézségek miatt 25 borsodi településre nem jutottak el a postajáratok, így több helyen a nyugdíjat sem kapták meg az idősek.

Veszélyeztetett hajléktalanok

A hajléktalanügyekért felelős miniszteri biztos szerint a szociális ellátórendszer felkészült a közelgő hideg napokra, de arra kér mindenkit, hogy értesítsék a menhelyeket, ha veszélyeztetett embereket látnak az utcán.

Vecsei Miklós azt mondta: téveszme, hogy a hideg fő áldozatai a hajléktalanok lennének, a tavaly megfagyott mintegy 300 emberből 70-en voltak otthontalanok.

Maguk a hajléktalanok a legnagyobb gátjai annak, hogy minden rászorulót el tudjanak szállásolni - mondta Vecsei Miklós az ország hét regionális diszpécserszolgálatának egyikében, a Menhely Alapítványnál.

Szerinte nagyon sokan inkább sajátságos "túlélő-stratégiájukat alkalmazva" az utcán töltik az éjszakákat is. A kormányzat több százmillió forintot különített el hajléktalan-ellátásra - közölte a miniszteri biztos. A mínusz 15-20 Celsius-fokos hideg viszont még a legelszántabbakat is rábírja arra, bemenjenek egy szállóra. Budapesten és vidéken 4000-4000 férőhely van.

Röpködnek a mínuszok

A meteorológusok hétfőre -6, -11 fokot ígérnek, de az Északi-középhegységben akár -20 fok is lehet. Kedd hajnalban -15, helyenként -20 fok várható. Kedden napközben -4, -9 fok lesz, a fagy napról-napra enyhül, de télies marad az időjárás. Péntek, szombat hajnalban -3, -8 fok lesz, napközben 0, -5.

Ez szokatlan, de nem példa nélküli Magyarországon, a hőmérsékleti rekordok pedig biztosan nem fognak megdőlni az elkövetkezendő napokban. 1987 januárjában például -17 fokot is mértek Budapesten napközben. A Magyarországon meteorológusok által mért legalacsonyabb hőmérséklet -35 fok volt 1940. február 16-án Görömbölytapolcán, a mai Miskolctapolcán.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát
Jelentés

Egyre több ország ismeri fel a menekülthelyzet tarthatatlanságát

A humanitárius hozzáférést és a migránsok menedékjogi helyzetét elemezte egy nemzetközi tanulmány, melynek készítői szakpolitikai intézkedéseket is javasolnak az érintett országok vezetőinek. A Migrációkutató Intézet vezető kutatója azt mondta az InfoRádióban, hogy a jelentés megerősíti, egyre több nyugati kormányzat ébred rá, milyen veszélyei lehetnek az illegális migrációnak, ugyanakkor Tárik Meszár szerint az elemzés több megállapítása is ellentmondásos.

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×