Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
309.9
bux:
0
2026. május 3. vasárnap Irma, Tímea

Megkezdődhet az új Duna-híd építése

Heteken belül megkezdődik az M0-ás körgyűrű északi hídjának építése. Az erről szóló szerződést pénteken írta alá a Nemzeti Autópálya Rt. a Strabag és a Hídépítő Rt. által alkotott konzorciummal. A tervek szerint a hidat 2007. október 31-éig kell átadni.

A 3,2 kilométeres útszakasz, amelyből 1.800 métert tesz ki a híd, több mint 74 milliárd forintból épül meg.

A terveket 1994-ben fogadták el, az építménynek az eredeti elképzelések szerint 2006-ben kellett volna elkészülnie, de az engedélyezést környezetvédelmi okokra hivatkozva több civil szervezet is megtámadta.

A Hídépítő Rt. igazgatója hangsúlyozta: a szerződés birtokában megkezdődhet az építkezés.

Apáti Endre a szigetmonostori önkormányzat kifogásaival összefüggésben annyit mondott: nincs jogvita a helyhatósággal.

Csütörtökön a szigetmonostori önkormányzat közölte: hozzájárul a beruházáshoz, és lemond korábbi igényeiről, ha a településen élők néhány évig ingyen használhatják a dunai kompot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szűts Ildikó: kormányzati engedély kell a Gellért fürdő felújításához

Szűts Ildikó: kormányzati engedély kell a Gellért fürdő felújításához

Az új kormánytól kéri a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., hogy hagyja jóvá a cég hitelfelvételét a Gellért fürdő felújítására – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában a vállalat vezérigazgatója. Hamarosan kiderülhet, lehet-e folytatni a Széchenyi felújítását, illetve át kell-e alakítani a BGYH fürdőinek 50 medencéjét egy kormányrendelet nyomán.
inforadio
ARÉNA
2026.05.04. hétfő, 18:00
Fodor Gábor
volt miniszter, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×