Infostart.hu
eur:
360.37
usd:
315.44
bux:
144366
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella
fotó: Dudás Csaba tű. százados
Nyitókép: Dudás Csaba tű. százados

Rabokat vezényelhetnek a zsolnai dögkúthoz

A száj- és körömfájás jelenleg is komoly kihívást jelent a Dél-Szlovákiában található gazdaságok számára. A hatóságok folyamatosan dolgoznak a fertőzés terjedésének megakadályozásán, miközben az ellenzéki pártok a kormány válaszintézkedéseit bírálják.

Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter a válságstáb kedd esti ülését követően közölte, hogy egyelőre nincs új gócpont, vagyis a száj- és körömfájást továbbra is csak a Dunaszerdahelyi járás négy településén erősítették meg: Medvén, Csiliznyáradon, Bakán és Lúcson. A hatóságok a legfontosabb célkitűzésként a fertőzött állatok gyors leölését és eltávolítását határozták meg. Richard Takáč földművelésügyi miniszter elmondta, hogy további helyszíneket keresnek a leölt állatok elhelyezésére, jelenleg

  • a zsolnai dögkút, valamint
  • a Léva mellett található katonai létesítmény

szolgál ilyen célra, ahol elföldelik a leölt állatokat. A környezetvédelmi tárca szerint további helyszínek vizsgálata is folyamatban van.

A belügyminiszter közölte, a leölt állatok eltávolításába rabokat is bevonhatnak, amennyiben a helyzet ezt megköveteli. Ennek érdekében már fel is vették a kapcsolatot a Büntetés-végrehajtási és Igazságügyi Rendészettel. Bár az állam nem tervez szigorító lakossági intézkedéseket, az állatkerteket már bezárták, az erdőjárás tilalmát pedig továbbra is fenntartják a Dunaszerdahelyi és a Komáromi járásban.

Robert Kaliňák védelmi miniszter megerősítette, hogy a kulturális események szervezése nem jelent kockázatot a fertőzés terjedésére, így azokat nem korlátozzák.

A bakai Exata Group marhatelepe a leginkább érintett gazdaságok közé tartozik, ahol naponta 300 szarvasmarhát kell elpusztítani. A munkával a tervek szerint szerdán végeznek. Ebben a gazdaságban 1060 tehenet, 50 üszőt és 220 borjút tartottak.

Az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás párt kerekasztal-megbeszélést hív össze a száj- és körömfájás terjedéséről, mivel álláspontjuk szerint a kormány intézkedései nem elégségesek és koncepció nélküliek, ami súlyos gazdasági következményekkel járhat a gazdákra és a fogyasztókra nézve egyaránt. A Kereszténydemokrata Mozgalom pedig a főügyészséghez fordult, hogy vizsgálják ki, a zsolnai dögkútba szállítás során nem történt-e közveszély okozása vagy állati fertőző betegség terjesztése.

Hétfőn a közösségi médiában megjelent egy videofelvétel, amely azt mutatja, hogyan szállítják az elhullott állatokat. A felvételen jól látható, hogy

a tetemeket olyan járműveken viszik keresztül az országon, amelyek nincsenek légmentesen lezárva, és a rakodótérből kilógnak az állatok végtagjai.

A Magyar Szövetség politikusai is figyelemmel követik a fejleményeket. A párt elnöke, Gubík László és a tömörülés alelnöke, Őry Péter Csiliznyáradra látogattak, hogy a település polgármesterével, valamint a térségben élő gazdálkodókkal egyeztessenek. Hangsúlyozták, hogy a közeljövőben nem szabad megfeledkezni az érintettek kártalanításáról. Bár egyelőre nincs új gócpont, a hatóságok folyamatosan figyelik a helyzetet és további intézkedéseket hozhatnak, ha a fertőzés tovább terjed.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

Szabados Gábor: így járatták csúcsra a bevételi lehetőségeket a foci-vb-n

A dinamikus jegyárazással óriásit nőttek a jegyárbevételek, a tévéjogok ára is megnőtt, különösen a „hidratációs szünetnek” elnevezett kötelező reklámszünet miatt, és a kaotikusnak tűnő reklámtáblás szponzori megjelenésekből is minden morzsát kifacsart a FIFA – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász.

Magyar Péter miniszterelnök tusványosi vitára hívta ki Orbán Viktort

Magyar Péter napirend előtt azt mondta: több százmillió forint közpénzt költenek Tusványosra, de sajnos bábszínházat csináltak belőle, már nem valódi viták folynak ott. Hátha Önök rá tudná beszélni Orbán Viktort, hogy kiálljon velem 20 év után egy nyílt vitára Tusványoson – fordult Bóka Jánoshoz.
inforadio
ARÉNA
2026.07.21. kedd, 18:00
Deák András
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×