Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Fico szerint Szlovákia tranzitországgá válhat

Fico szerint Szlovákia tranzitországgá válhat

A szlovák kormányfő is részt vett a kínai miniszterelnök, valamint 16 közép- és kelet-európai ország kormányfőjének budapesti csúcstalálkozóján. A plenáris és kétoldalú megbeszélés eredményeiről sajtótájékoztatón számolt be Robert Fico.

A szlovák kormányfő elmondta, a Li Ko-csianggal tartott rövid kétoldalú megbeszélést arra használta fel, hogy kínai látogatásban egyezzen meg vele, erre várhatóan jövő év február-március fordulóján kerülhet sor, ekkor konkretizálnák majd az együttműködés számos projektjét.

„Ismét kiemeltem a szállítás terén kialakuló együttműködés szükségességét, mert ha nem alszunk el, nem vétünk valamilyen politikai hibát, akkor Szlovákia nagyon fontos ország lehet a Kínából Európába irányuló tranzit szempontjából” – mondta el Robert Fico.

Szerinte a tranzit árufuvarozás nagy segítség lenne az átrakodó állomásoknak is, de főleg a szlovákiai áruszállítók profitálhatnának belőle. Úgy vélte, Kína talán Európánál is gyorsabban fektethet be közös projektekbe, utalva ezzel a szerb-magyar-kínai együttműködésre, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítésében nyilvánul meg.

Robert Fico abban is bízik, hogy rendkívüli gazdasági hozadéka lenne annak, ha a Kínából százával, ezrével érkező vonatok számára a dobrai és tiszacsernyői átrakodó-állomás vagy a kassai repülőtér mellé tervezett logisztikai központ lenne a célállomás. Az első tehervonat két héttel ezelőtt érkezett Kínából Szlovákiába, amely 41 konténerben szállított árut Közép-Európa számára. Próbaszállítmányról volt szó, de Robert Fico szerint jövőre már Szlovákia az Ázsiából érkező áruforgalmi vonalak kereszteződésének részévé válhat.

A szlovák kormányfő a budapesti találkozón egyúttal bírálta Andrej Kiska köztársasági elnököt. Fico elmondta, hogy Szlovákia és Kína kapcsolatai a közelmúltban azért hidegültek el, mert Kiska fogadta a dalai lámát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×