Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szünetet tartanak Merkelék

Berlinben a négypárti koalíció megalakításáról kezdett tárgyalások igencsak lelassultak, ezért a felek megállapodtak abban, hogy a hétvégén szünetet tartanak, és átgondolják álláspontjaikat.

Kiváltképpen a migránsok ügyében ütköznek a nézetek.

A tanácskozásokon résztvevő Szabaddemokrata Párt elnöke már szabályos fordulatot sürgetett a menekültpolitikában. Ezzel a véleménnyel a lakosság széles rétege is egyetért, annál is inkább, mert a rendőrség időről időre szélsőséges iszlám erők fondorlatairól ad hírt.

A karácsony előtt Berlin központjában, egy tunéziai menekült által, egy lopott teherautóval elkövetett merénylet hátterének feltárása a német hatóságok komoly balfogásaira derített fényt, és a vizsgálat során már nem zárták ki, hogy a terrorcselekményt meg lehetett volna akadályozni. Azóta a belügyminiszter rendkívül megszigorította a rendőrség fellépését, hogy időben elejét vegyék az esetleges merényleteknek.

Ezen a héten Berlinben tartottak nagyszabású razziát és ennek során őrizetbe vettek egy negyvenéves férfit, aki ellen már jó ideje nyomoztak, mert feltételezik róla, hogy a mindenre elszánt szélsőséges iszlámisták közé tartozik. Noha konkrét merénylet előkészítése még nem volt folyamatban, a rendőrség kiderítette, hogy a német állampolgársággal rendelkező férfi hozzáférhet éles lőfegyverekhez is. A nyomozók fegyvereket és lőszert is lefoglaltak a gyanúsított lakásán, ezért a terrorveszély miatt az esetet a legfőbb ügyészség hatáskörébe utalták.

Az ügy további érvet szolgáltatott a Szabaddemokrata Párt élén álló Patrick Lindnernek, hogy fordulatot sürgessen Németország menekültpolitikájában. Egy sajtóinterjúban kifejtette, hogy szerinte mielőbb ki kell toloncolni az országban illegálisan tartózkodó migránsokat és korlátozni kell a menedékjoggal rendelkezők tartózkodási engedélyét is. Habár Lindner ezzel a véleményével nyílt kapukat dönget a két kereszténypártnál, a kormányalakítási tárgyaláson ugyancsak résztvevő Zöldek ezt a kérdés másképpen akarják megoldani, noha ők is a gyanúba keveredett szélsőséges mohamedánok kiutasítása mellett foglalnak állást.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×