Infostart.hu
eur:
382.4
usd:
327.85
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Hetven halott a kórházi robbantásban

Az Iszlám Állam és a tálibok is magukra vállalták azt a gyilkos pakisztáni merényletet, amelyben legkevesebb 70 embert ölt meg egy kórházba bejutott öngyilkos merénylő. A legtöbb áldozat jogász és újságíró volt, aki egy vezető helyi ügyvéd halálát gyászolta.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a Pakisztánban és Afganisztánban hosszú évek óta jelen lévő tálibok és a helyüket átvenni kívánó Iszlám Állam is magának akarta a kétes propaganda-dicsőséget. Mindkét szervezet – így a távoli földeken harcoló szunnita Iszlám Állam is – magára vállalta a pakisztáni Ketta egyik kórházában végrehajtott mészárlást.

Az öngyilkos merénylő újságírók és jogászok tömegébe férkőzött be, akik egy a városban hétfőn agyonlőtt ismert ügyvédet gyászoltak.

Az állami kézben lévő Civil Hospital vezetői szerint legkevesebb 70 embert ölt meg és több, mint 110-et megsebesített.

Tévéfelvételeken az lehetett látni, hogy az emberek a halottakon és sebesülteken átgázolva, pánikszerűen menekülnek a füsttel borított kórházi folyosókon. Nem világos, hogy mi lehetett a támadás valódi oka, de az utóbbi időben több jogászt is meggyilkoltak Balucsisztán tartományban.

A helyi hatóságok figyelmeztettek, hogy sok a súlyos sebesült, így a halottak száma növekedhet.

Ha igaz az Iszlám Állam hírügynökségének tartott Amaq jelentése, hogy a Közel-Keleti bázisú dzsihadista szervezetnek hűséget esküdő csoport áll a tömeggyilkosság mögött, akkor az aggasztó fejlemény lehet Pakisztán számára.

A szélsőségesek által végrehajtott erőszakos akciók nem számítanak újdonságnak az országban, de eddig helyi szervezetek és csoportok követték el a támadásokat.

Az egyik ilyen csoport, a Dzsamat-ur-Ahar gyorsan magára vállalta az akciót – a szerveződés korábban szövetségre lépett az Iszlám Állammal, majd visszatért a tálibokhoz. Kommentátorok szerint nem világos, hogy kivel is működik együtt valójában. A tálibok, az Al-Kaida és az Iszlám Állam egymás riválisai, még akkor is, ha ez a pusztító támadás áldozatai és a családtagok számára mit sem jelent.

A kórházban gyászolt legutóbbi áldozat Bilal Anvar Kaszi, a helyi ügyvédi kamara elnöke volt.

Azért szemeltek ki bennünket, jogászokat, mert mindig felszólalunk az emberek jogaiért és a demokráciáért – mondta Ali Zafar, a pakisztáni Legfelsőbb Bíróság Jogászkamarájának elnöke. A pakisztáni jogászok keddre általános sztrájkot hirdettek és közölték, hogy nem jelennek meg a bíróságokon.

Húsvétkor 72 ember halt meg, amikor egy Lahore-i parkban hajtottak végre öngyilkos merényletet szélsőségesek. Az akkori támadást is a Dzsamat-ur-Ahar vállalta magára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

Így jut 20 évig fix áron zöldenergiához az ország egyik legnagyobb iparvállalata

A Bosch csoport két magyarországi telephelyén is on-site naperőművet épít az E.ON, és 20 éves, hosszútávú energiavásárlási szerződés (PPA) keretében látja el a vállalatot zöldenergiával. A konstrukciónak számos előnye van az ellátásbiztonság, a kiszámítható költségek és a dekarbonizációs célok szempontjából egyaránt. Arról, hogy miért éri meg valójában ezt a megoldást választani, hogyan érdemes belefogni, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni a döntés során, a Portfolio Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdezte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×