Infostart.hu
eur:
385.33
usd:
332.05
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Hatalmas útkorszerűsítésbe kezd Németország

Aki autójával ezekben a napokban Németországban jár, első kézből értesülhet a forgalmi torlódásokról, arról, hogy az autóutak mennyire rászorulnak a felújításra. De a vasúton közlekedők is tapasztalhatják, hogy helyenként még a legmodernebb szerelvények is lassítani kényszerülnek, mert a pálya elavult. Tekintettel az ország jó gazdasági helyzetére, a kormány most Berlinben úgy döntött, hogy felújítja a közfogalmat biztosító autópályákat, vízi utakat és vasúti pályákat.

A kormány döntését Alexander Dobrindt közlekedésügyi miniszter úgy jelentette be, mint egy eddig példa nélkül álló, hosszú távú tervet, amelynek keretében az elkövetkező 14 évben közel 270 milliárd eurót fordítanak a közlekedés modernizálására.

Hangsúlyozta, hogy az ezer tételből álló terv értelmében a legnagyobb összeget, több mint 130 milliárd eurót a közutak fejlesztése fog felemészteni, míg a vasúti pályák felújítására és további kiépítésére 112 milliárd eurót szánnak. A 2030-ig megvalósítandó tervben a vízi utak fejlesztése közel 25 milliárd eurós tételt jelent.

A miniszter elmondta, hogy az autópályák kiszélesítésével az egyre gyakoribb torlódásokat szeretnék kiküszöbölni, míg a vasúti szakaszok modernizálásánál egyik főszempont a kelet-nyugati személyforgalom időtartamának csökkentése, ugyanis a Budapestet Párizzsal összekötő vonal kiváltképpen Stuttgart térségében még szinte a gőzmozdonyok korára emlékeztet, mert a kanyargós kaptatón a szerelvények annyira lelassulnak, hogy az utasok már készülődni kezdenek a leszállásra.

Az ellenzéki pártok máris bírálták a 270 milliárd euróra rúgó tervet, amelynek kidolgozásában –szerintük – alig vették figyelembe a környezetvédelmi követelményeket. A német gyáriparosok szövetsége pedig azt kifogásolta, hogy a terv nem terjed ki kellőképpen a teherforgalom közutakról a sínre történő áthelyezésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×