eur:
394.34
usd:
370.5
bux:
65674.41
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Megtelt: több a szíriai, mint a török a határvárosban

"Megteltünk" - ezt üzente a külvilágnak a szíriai határon fekvő Kilis. A török városba érkeztek eddig a szíriai háború elől menekülők - eddig már több százezren. A városvezetés most közölte: nem tud már megbirkózni a problémával.

A szíriai határon fekvő törökországi Kilisben már több menekült él, mint török állampolgár. A város eddig bőkezű és segítőkész volt, olyannyira, hogy még Béke Nobel-díjra is jelölték.

A helyieknek azonban elfogyott a türelme és egyre gyakrabban tüntetnek. Néhány napja a határ másik oldalán kilőtt rakéták csapódtak be a városban egy ember halálát okozva.

„Nem a szíriaiakkal van bajom” – mondta a Telegraph brit lapnak Aref Bushnakoglu, egy kisbolt tulajdonosa. „Menekültek, nem ők okozzák a gondot. De most már elég, több embert nem tudunk befogadni”.

A helyi kormányzó értésre adta, hogy amikor megtelik a város közelében található menekült-tábor, akkor a tartomány már nem fogad be több menekültet. Az új, kétemeletes lakó-konténerek még 25 ezer embernek tudnak szállást biztosítani, de a városban már így is 130 ezer szíriai él.

A legtöbben magánlakásokban élnek, de vannak, akik a közterekre szorultak.

A múlt héten a Szabad Szíriai Hadsereg nevű ellenzéki erő offenzívája során az Iszlám Állam megsemmisített egy szíriai menekülttábort – ennek nyomán 20-30 ezer további ember indult meg a török határ felé. A szíriai oldalon fekvő Azaz városban már most 100 ezer belső menekült él.

Azok, akik átjutottak a török oldalra, Kilisbe, nem nagyon akarnak továbbmenni: saját vállalkozásokat indítottak, a török kormány és a segélyügynökségek által folyósított pénzből pedig klinikák és iskolák épültek a számukra.

A Telegraph által megkérdezett menekültek nagy része azt mondta: nemhogy Európába, de még Isztambulba sem vágyik, közel akar maradni Szíriához.

Kilis befogadóbb, mint a nyugatiasabb török nagyvárosok, de a helyi polgármester szerint emiatt hatalmas nyomás nehezedik rájuk.

A szíriai háború előtt a város napi 30 tonna szemetet gyűjtött be, most napi 160 tonnát. A vízfogyasztás a háromszorosára ugrott, az egy főre jutó zöldterület pedig az ötödére zsugorodott. A temetők is megteltek a megugrott lakosság miatt.

Azt követően, hogy az Iszlám Állam a múlt héten aknatámadásokat indított a város ellen – azért, mert a török kormány támogatja a Szabad Szíriai Hadsereget - a lakosok egy része tüntetni kezdett. A menekültek pedig azt mondják, hogy fokozódó ellenségességet éreznek.

Előfordulhat, hogy a hétvégén – törökországi útja részeként - Kilisbe látogat Angela Merkel német kancellár és Donald Tusk az Európai Tanács elnöke.

Törökország többmilliárd eurót kap az EU-tól, hogy visszatartsa és visszafogadja a Görögországba induló vagy oda átjutó menekülteket.

A szíriai tűzszünet és a genfi béketárgyalások várható összeomlása miatt ugyanakkor úgy tűnik, a menekült-probléma egyhamar nem oldódik meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Dobrev Klára az Arénában az EP-választás tétjéről és Magyar Péterről

Június 9-én arról is döntünk az európai parlamenti választáson, hogy egy Európa nélküli víziót támogatunk, vagy éppen egy erősebb Európa-víziót – mondta Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a DK–MSZP–Párbeszéd európai parlamenti listavezetője. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az Európai Egyesült Államok előnyeiről, a Magyar Péter-jelenségről és az esetleges miniszterelnök-jelöltségéről is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×