Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Szíria miatt találkozik egymással az amerikai és az orosz elnök

Irán és Oroszország győzelemként értékelte, hogy nyugati vezetők elfogadták, hogy Bassar al-Asszad szíriai elnök egy időre hatalmon maradjon. Erről Haszan Roháni iráni elnök beszélt egy amerikai tévéinterjúban. Szíria miatt ma hosszú idő után találkozik egymással az amerikai és az orosz elnök.

"Azt hiszem, mindenki elfogadja, hogy Aszad elnöknek maradnia kell, hogy harcolhassunk a terroristák ellen" - mondta az iráni elnök a CNN-nek.

A brit sajtó a hétvégén írt arról, hogy a nyugati vezetők - köztük David Cameron miniszterelnök - az ENSZ Közgyűlésén közli majd, hogy el tudja képzelni, hogy Aszad szíriai elnök továbbra is hatalmon maradjon.

A brit kormányfő úgy fogalmazott, hogy a szíriai elnöknek "nincs jövője", de a Telegraph című lap idézett egy brit kormányforrást, aki szerint Cameron el tudja fogadni, hogy Aszad átmeneti ideig hatalmon maradjon.

Angela Merkel német kancellár még korábban azt mondta: Aszadot be kell vonni a rendezésről szóló bármely tárgyalásba.

A 2011-ben kirobbant szíriai polgárháború során eddig az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is ragaszkodott ahhoz, hogy Aszadot el kell távolítani.

Oroszország szíriai katonai jelenlétének megerősítése és Irán fokozott diplomáciai szerepvállalása azonban oda vezetett, hogy a nyugati vezetők még ha ideiglenes jelleggel is, de elfogadják, hogy Aszad hatalmon maradjon.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, aki eddig a kelet-ukrajnai válság miatt az Oroszország elleni védekezés fontosságát hangsúlyozta, most közölte, hogy kész tárgyalni Moszkvával... Szíriáról.

"Koordinálni kell Moszkvával, az incidensek és balesetek elkerülésére, miközben az amerikai-vezetésű erők az Iszlám Állam ellen harcolnak Szíriában" - mondta.

Közben John Kerry amerikai külügyminiszter találkozott orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. Erre egy nappal azelőtt került sor, hogy az Ukrajna miatt fagyossá vált viszony után hétfőn találkozik Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Magában Szíriában, az Al-Kaidához kötődő iszlámista lázadók 25-pontos tűzszüneti egyezményt kötöttek Aszad elnök kormányerőivel. Az alkut Irán és Törökország hozták tető alá: Teherán szövetségesét, a szíriai elnök kormányát képviselte, míg Törökország az Aszad távozását akaró lázadókat.

Az alku 14 szíriai várost érint és a több kormányellenes lázadócsoportot magában foglaló Dzsaish Al-Fateh lázadó koalíció által ellenőrzött területeken megtiltja a kormány légierejének bevetését. A rezsim még saját katonáinak sem dobhat le utánpótlást.

Kérdés, hogy valóban kitart-e a tűzszünet. Közben a légitámadások után a polgári lakosokat mentő Fehér Sisakok nevű szíriai civilszervezet azt állítja: Aszad megerősödésével még több menekült indul majd el Európába. Az emberek nem az Iszlám Állam elől, hanem a rezsim "hordóbombáitól" menekülnek -mondta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×