Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Ferenc pápa: terroristák is jöhetnek a menekültek között

Ferenc pápa szerint az Iszlám Állam terroristái is bejuthatnak Európába a menekültek és migránsok között. Olaszország különösen sebezhető, mivel a dzsihádisták pozíciókat építettek ki Líbiában - mondta. A libanoni kormány egyik minisztere hasonlóképpen nyilatkozott.

A több tízezer menekült között "beszivároghatnak" Európába az Iszlám Állam terroristái - mondta a kubai és amerikai körútra készülő Ferenc pápa.

Olaszország különösen veszélyben van, mivel az Iszlám Állam néhány száz kilométerre a partjaitól megjelent Líbia partvidékén.

A történelem során lefolyt tömeges migrációkhoz képest most más a biztonsági helyzet - mondta a pápa egy portugál rádiónak adott interjújában.

"Az igazság az, hogy mindössze 400 kilométerre a szicíliai partoktól, megjelent egy hihetetlenül kegyetlen terrorcsoport. Tehát igaz az, hogy fennáll a beszivárgás veszélye.

A libanoni oktatási miniszter is hasonló veszélyre hívott fel: azt mondta, olyan fiatal férfiak érkeztek országába, akik nem néznek úgy ki, mint az átlagos menekültek. Hozzátette azonban, hogy csak a "megérzéséről" beszélt, és nincsenek bizonyítékai.

Egyes európai politikusok és kommentátorok is többször figyelmeztettek arra, hogy dzsihádista terroristák vegyülhetnek a menekültek közé a Földközi-tengeren és az Égei-tengeren az EU felé tartó hajókon és csónakokon.

Több biztonsági elemző azonban úgy látja, hogy ennek kicsi az esélye.

Ezt azzal magyarázzák, hogy így is elég, nyugaton született szélsőséges él az európai országokban, akiket a terrorcsoportok mozgósítani tudnának, ha támadásokat akarnának indítani.

Az ezeket a nézeteket hangoztató szakértők szerint időigényes és veszélyes az embercsempészek által használt lélekvesztőkön Európába küldeni a radikálisokat.

Ferenc pápa ugyanakkor elismerte, hogy a menekültek és migránsok nagy száma miatt fennáll a lehetőség, hogy terroristák is bejussanak az unióba, és hogy a Vatikán is célpont lehet. Az Iszlám Állam egy propaganda videóban azzal fenyegetőzött, hogy kitűzi a Szent Péter Bazilikára a "Kalifátus" fekete zászlóját.

A pápa szerint a menekültek a "jéghegy csúcsát" jelentik, az elvándorlásnak mélyebb gyökerei vannak, például "a rossz és igazságtalan társadalmi-gazdasági rendszer".

A pápát megkérdezték arról is, hogy a hónap elején azt kérte: minden katolikus egyházközség fogadjon be menekültcsaládokat. "Amikor erről beszéltem, nem azt mondtam, hogy a paplakban szállásolják el őket, hanem azt, hogy találjanak helyet nekik az iskolákban van máshol. Vannak olyan kolostorok, amelyek szinte teljesen üresek" - mondta. Elismerte ugyanakkor, hogy nem lehet "leegyszerűsítő" megoldásokat keresni, amikor Európa magas munkanélküliségtől szenved.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Völgyi Péter a korszakos kosárlabdasikerről: a vb-n kiderül, hogyan érhetünk el még többet

Völgyi Péter a korszakos kosárlabdasikerről: a vb-n kiderül, hogyan érhetünk el még többet

A női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint plusz motivációt jelentett a csapatnak az isztambuli világbajnoki selejtezőben, hogy nem sikerült kijutni a 2024-es párizsi olimpiára. A szakember az InfoRádióban arról is beszélt, hogy mindenképpen a vb-kijutás volt a cél, de előzetesen úgy gondolta, hogy két győzelem is elég lesz a bravúrhoz, ami 28 év után sikerült újból. Végül az olimpiai ezüstérmes japánokat, Argentínát és Törökországot is sikerült legyőzni.

Orbán Viktor a CPAC budapesti rendezvényén: az európai demokrácia haldoklik

Megkezdődött az ötödik CPAC Hungary, amelyen olyan neves vendégek egész sora jelenik meg, mint Geert Wilders, a holland PVV elnöke, Mateusz Morawiecki, Lengyelország korábbi miniszterelnöke, Alice Weidel, a német AfD társelnöke, Santiago Abascal, a spanyol VOX elnöke vagy Javier Milei, Argentína elnöke. Donald Trump videóüzenete után a nyitóbeszédet Orbán Viktor magyar miniszterelnök tartotta.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×