Infostart.hu
eur:
392.74
usd:
340.3
bux:
122695.84
2026. március 20. péntek Klaudia

Szlovákok és csehek is csatlakozhattak az Iszlám Államhoz

Állítólag külföldi zsoldosok ezrei csatlakoztak az Iszlám Állam dzsihádista terrorszervezethez. Vìra Jourová európai uniós biztos szerint egy cseh is van közöttük, de vélhetően szlovákok is csatlakoztak a szélsőséges szervezethez.

Vìra Jourová információi szerint megvan az első személy a Cseh Köztársaságból, aki csatlakozott a terrorista szervezethez, részletes információkkal azonban nem tudott szolgálni. Mindössze annyit árult el, hogy egy fanatizált harcosról vagy egy profi zsoldosról lehet szó. Ugyanakkor állítja, mindez annak jele, hogy az iszlám harcosok jelensége már régen túlnőtt Szíria határain. "A probléma olyan országokba is betört, amelyek esetében ezt tán nem is feltételeztük volna" - tette hozzá.

A szlovák diplomáciai források ilyen szlovák állampolgárról nem tudnak. Peter Susko, a  külügyminisztérium szóvivője elmondta, nincs a birtokukban olyan információ, amely arról szólna, hogy szlovák állampolgárok harcolnak az Iszlám Állam vagy az azzal szemben álló szövetségesek oldalán.

"Ez azonban nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Iszlám Állam oldalán mégiscsak harcolnak szlovák állampolgárok" - véli Bara Zoltán külpolitikai elemző.

"Nem kizárható, hogy térségünkből is elindulnak páran. Lehetnek olyan rejtőzködő egyének, akik szimpatizálnak az Iszlám Állam szellemiségével. Minden háborús konfliktus megszólít egy bizonyos közeget, amely megmozdul ilyenkor. Ez látható volt akár a kilencvenes évek balkáni háborújaiban, akár a mostani ukrán válság során" - tette hozzá.

Az elemző szavait indirekt módon a szlovák titkosszolgálat is megerősítette, azt állítva, pár olyan gyanús személy korábban már figyelmük középpontjába került, akik Szíria felé vették az irányt.

Branislav Zvara, a Szlovák Információs Szolgálat szóvivője arról tájékoztatott, hogy vannak arra utaló jelek, miszerint Szlovákiát az elmúlt időszakban néhány olyan személy hagyta el, akik esetében fennáll a gyanú, hogy részt vehettek az érintett térségekben történt szélsőséges megnyilvánulásokban.

"Az ilyen személyek aránya pillanatnyilag egyszámjegyű" - mondta az információs szolgálat szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Ez már nem regionális, hanem globális konfliktus” – Szakértő: Irán sem fog félmunkát végezni

„Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen” – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Hallatott magáról az iráni legfőbb vezető, a Forradalmi Gárda újabb fontos emberét likvidálták – Híreink az iráni háborúról pénteken

Péntekre virradóra folytatódtak a támadások Izrael és Irán között, miközben a perzsa állam továbbra is drón- és rakétacsapásokat hajt végre az arab öbölországok ellen. Az iráni média szerint péntek reggel egy támadásban életét vesztette az iráni Forradalmi Gárda szóvivője, Ali Mohammad Naeini. Az izraeli hadsereg később megerősítette az értesülést. Péntek reggel nyilatkozatot tett közzé Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei, az iráni hírszerzési miniszter napokkal korábban bekövetkezett megölése kapcsán. Hámenei szerint sem Irán külső, sem belső ellenségei nem lehetnek biztonságban. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×