Infostart.hu
eur:
390.96
usd:
337.51
bux:
121795.19
2026. március 19. csütörtök Bánk, József

Tízezrek tüntettek a vízdíjak ellen Írországban

Több tízezren tüntettek az ír fővárosban a vízdíjak bevezetése miatt. A tiltakozók körbevették a nemzeti parlamentet és megbénították a forgalmat. A kormány azonban nem akar meghátrálni.

Hidegzuhanyként érhette az ír kormányt, hogy több tízezer ember bénította meg Dublin közlekedését és tüntetők vették körbe a parlamentet a január 1-től bevezetendő vízdíjak miatt. Tiltakozók kisebb csoportja összecsapott az ír rendőrséggel, a Gardával.

A rendbontók érmékkel, kövekkel és flakonokkal dobálták a rendőröket, akik közül egyet kórháza kellett szállítani.

A hatóságok szerint 30 ezer ember vett részt a tiltakozásban, a pán-európai kampánycsoport, a Right2Water - Jogot a vízhez - szerint viszont 100 ezren lehettek az utcákon.

A nagy többség békésen tüntetett, de körülbelül 1000 demonstráló továbbra is a helyszínen maradt és megbénította Dublin legfontosabb útvonalát.

Írországban eddig az adókból fedezték a vízszolgáltatás költségeit. A 2010-es nemzetközi pénzügyi mentőcsomagban kapott kölcsönök visszafizetésére a kormány fizetőssé tette a vízellátást.

Az íreket azért idegesíti a vízdíj bevezetése, mert az ország tavaly ki tudott lépni az IMF segélyprogramjából és vissza tudott térni a nemzetközi pénzpiacokra. A gazdaság növekszik, a munkanélküliség pedig csökken, tehát úgy tűnik, hogy a kormánynak nincs szüksége az extra bevételre.

A kabinet számára politikai öngyilkossággal érhet fel a vízdíj a két év múlva esedékes választásokon. A kormány miniszterei ugyanakkor tévé- és rádióinterjúk sorában fejtegették, hogy tüntetések ellenére sem vonják vissza a vízdíjat.

Abba azonban belement a kormány, hogy csökkentse a díjat - így az egyedülállók heti másfél eurót, míg több lakóval rendelkező otthonok heti 3 eurót fizetnek majd.

"Ez nem csak az ivóvíz, hanem a szennyvíz elvezetési és újrafeldolgozási díja is"- mondta egy kormányilletékes.

Egyes baloldali parlamenti képviselők arra szólították fel a tüntetőket, hogy indítsanak engedetlenségi kampányt és ne fizessék be az áprilisban érkező, első számlákat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez Magyarországnak is jó lehet: hónapokon belül elindulhatna a vészüzemű szállítás Csehországból a Barátságon

Ez Magyarországnak is jó lehet: hónapokon belül elindulhatna a vészüzemű szállítás Csehországból a Barátságon

Csehország kész beruházni a Barátság kőolajvezeték átalakításába, hogy azon fordított irányban is lehessen kőolajat szállítani Szlovákia felé. Erről a prágai tárgyalások után beszélt Karel Havlíček cseh ipari és kereskedelmi miniszter, miután egyeztetett Denisa Saková szlovák gazdasági miniszterrel.

Donald Trump megszólalt a szárazföldi csapatok Iránba küldése ügyében

Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba – az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban. Öt nyugat-európai ország és Japán besegít az Egyesült Államoknak a Hormuzi-szorosban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.20. péntek, 18:00
Selmeczi Gabriella
a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője, a népjóléti bizottság alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×