Infostart.hu
eur:
385.09
usd:
331.62
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Drasztikus szigorításokat vezetnének be a franciák

Antiterrorista törvényjavaslatot nyújtott be a parlament elé hétfőn a francia kormány. A szabályozás szigorúbb fellépést tesz lehetővé azokkal a francia állampolgárokkal szemben, akik Szíriába vagy Irakba akarnak utazni, hogy az ottani radikális iszlamisták oldalán harcoljanak. A belügyminiszter szerint jelenleg 930 francia dzsihadistát tartanak számon a két említett országban.

Franciaországban egyre komolyabb fejtörést jelentenek a hatóságok számára azok a radikalizálódó, többnyire bevándorolt családokból származó fiatalok, akik Szíriában vagy Irakban harcolnak a dzsihadisták oldalán. A hétfőn benyújtott antiterrorista törvénytervezettel a kormány ennek az egyre komolyabb "érdeklődésnek" akar gátat vetni elsősorban azzal, hogy igyekszik minden eszközzel megakadályozni, hogy a jelöltek a harcok helyszínére utazhassanak.

A javaslat szerint a jövőben a rendőrség már akkor is eljárást indíthat egy személy ellen, ha kiderül róla, hogy valamilyen módon "kinyilvánította" annak a szándékát, hogy részt vegyen az iszlámisták által folytatott háborúban. E szándék megmutatkozhat például abban, hogy repülőjegyet akar vásárolni, hogy a harcok helyszínére utazzon, vagy ismételten dzsihádra buzdító internetes tartalmakat látogat.

Ezekben az esetekben a hatóságok elkobozhatják az érintettek útlevelét és személyi igazolványát, illetve megtilthatják nekik, hogy elhagyják az ország területét. Azokat, akik nem tartják be e tilalmat, három év börtön és 45 ezer eurós pénzbüntetéssel sújthatják.

Drasztikusan szigorítják a terrorizmus dicsőítése, illetve a terrorista cselekményekben való részvételre való felhívás miatt kiszabható büntetéseket, emellett a törvényjavaslat létrehozza az "egyéni terrorista vállalkozás" büntetőjogi kategóriát is. Ez utóbbi azokat a személyeket célozza, akik a szöveg megfogalmazása szerint miután saját magukat radikalizálták az iszlámista propagandával, megpróbálnak robbanószerkezetet előállítani, helyszíneket vagy személyeket figyelnek meg, fegyvert tartanak vagy részt vesznek olyan tanfolyamon, amelyen "repülő alkalmatosság" kezelését tanulják meg.

A fenti bűncselekmények feltérképezése érdekében a rendőrség különleges felhatalmazást kap arra, hogy az interneten vadásszon a potenciális iszlámista terroristákra, ami azt is jelenti, hogy kémprogramokat telepíthetnek a gyanúsítottak számítógépeire.

A belügyminiszter a szigorítást azzal indokolta, hogy jelenleg 930 francia állampolgár harcol Szíriában vagy Irakban a radikális iszlámisták oldalán, és ennek a folyamatnak gátat kell vetni.

A helyzet komolyságát az is mutatja, hogy egy antiterrorista vizsgálóbíró a napokban arra figyelmeztetett: a francia származású iszlámista harcosok, akik között egyébként több 15-16 éves kamaszt is feltérképeztek, különösen kegyetlenek, többen megtanulták a lefejezést, és vannak, akik az interneten levágott emberfejekkel mutogatják magukat.

Mások a foglyok kínázásában vesznek részt: a brüsszeli zsidó múzeumnál gyilkolt, francia állampolgárságú Mehdi Nemmouche-ban például nemrég a Le Point bal-liberális hetilap egyik, a Közel-Keleten korábban a szélsőségesek által elrabolt és több hónapig fogvatartott újságírója saját és társai egyik kínzóját ismerte fel.

A jobboldali ellenzék a kormány által benyújtott törvénytervezetet túlságosan puhának tartja, ezért több képviselő módosító indtványt nyújtott be, egyebek mellett azt javaslova, hogy fosszák meg állampolgárságuktól azokat a franciákat, akik a radikális iszlámisták oldalán harcoltak és ne engedjék őket visszatérni az országba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×