Valerie Trierweiler a legnagyobb titokban készítette elő az államfővel közösen eltöltött éveit felidéző könyvét, amit az is jól jelez, hogy a 320 oldalas, 200 ezer példányban csütörtökön piacra került, a "Köszönet ezért a pillanatért" címet viselő művet Németországban nyomtatták ki. A francia média által közölt néhány szemelvény valósággal sokkolta az itteni közvéleményt, ezekből ugyanis egy hideg, kiméletlenül cinikus, a szegényeket megvető Francois Hollande képe rajzolódik ki.

A szegények tematikája egyébként úgy kerül szóba, hogy a baloldali elkötelezettségű, jótollú újságíróként számon tartott Valerie Trierweiler felidézi azt a családi ebédet, ahol Francois Hollande kigúnyolja őt szerény családi háttere miatt. "Egy pofon" - jellemzi ezt a megaláztatást, majd így folytatja: "Úgy mutatkozott be a választási kampány alatt, mint aki nem szereti a gazdagokat. A valóság az, hogy az államfő nem szereti a szegényeket. Baráti körben ő, a baloldali politikus, fogatlanoknak nevezi őket, és nagyon büszke erre a vicces kifejezésre."

A "Köszönet ezért a pillanatért" címet viselő mű nem csupán leszámolás Hollande-dal, a szerző állítja, hogy kifejezetten pozitív dolgokat is megemlít az államfőről, ám ebben a pillanatban a "fogatlanok" szónak van a legnagyobb visszhangja. Ennek kapcsán a szociális hálókon folyamatos a dühöngés és a gúnyoldás, a politikai károk pedig egyelőre beláthatatlanok. Hogy miért?

Francois Hollande a 2012-es választási kampány alatt egyik elhíresült beszédében azt mondta, hogy a pénzvilágot tekinti igazi ellenségének. Ehhez képest a múlt héten deklaráltan liberális fordulatot hajtott végre gazdaságpolitikájában azzal, hogy kinevezte a második Valls-kormányt. Az új gazdasági miniszter például vörös posztónak számít a szélsőbal szemében, a 36 éves Emmanuel Macronról ugyanis ma már mindenki tudja, hogy 2008 és 2012 között a Rotchild befektetési banknál dolgozott.

A L'Express című baloldali hetilap közben kiderítette, hogy az egykori bankár kifejezetten jól teljesített a pénzintézetnél: 2011-ben éves bruttó keresete egymillió euróra rúgott, de 2012-ben ugyanezt az összeget már négy hónap alatt produkálni tudta. A magát makacsul baloldalinak valló Macron közben magára haragította a szakszervezeteket és a szélsőbalt, bejelentve, hogy lazítani akar a heti 35 órás munkahéten.

De a tabudöntögetés más fronton is zajlik: néhány napja például a munkaügyi miniszter a munkanélküliek ellenőrzését helyezte kilátásba, Francois Rebsamen ily módon akar ugyanis meggyőződni arról, hogy az érintettek komolyan foglalkoznak az álláskereséssel. Az ésszerűnek tűnő ötletben a szélsőbaloldali kritikusok a "neoliberális" fordulat újabb megnyilvánulását látják, úgy vélve egyben, hogy a gazdag szocialisták, akiket egyébként a média évek óta "kaviárszociknak" nevez, most mutatják meg valódi arcukat. Más elemzők arra emlékeztetnek, hogy amikor a jobboldal akart hasonló intézkedést bevezetni, a szocialista vezetők magukból kikelve tiltakoztak.

A helyzet tehát az, hogy a fent említett, illetve számos más, ugyancsak "neoliberális" ihletettségűnek tartott politikai fejlemények megértéséhez Valerie Trierweiler volt first lady könyve értékes támpontokat kínálhat a francia választók számára. Hogy milyen következményekkel, az a következő hetekben-hónapokban fog kiderülni.