Infostart.hu
eur:
390.8
usd:
340.04
bux:
120787.85
2026. március 17. kedd Gertrúd, Patrik

Bűncselekménnyé minősítenék a képviselők hazudozását

Egymással verseng a francia jobb- és baloldal a politikusok vagyonának ellenőrizhetőségét illetően a volt költségvetési miniszter lebukása óta. A politikusok egymás után hozzák nyilvánosságra vagyoni helyzetüket, miközben a kormány az ügyben ígérete szerint rendkívül szigorú törvénytervezetet készül benyújtani a parlament elé. Elemzők attól tartanak, hogy a túllicitálás állandó bűnbakkereséshez vezethet.

Az eddigiekhez képest lényegesen szigorúbban kell ellenőrizni a kormánytagok, illetve a parlamenti képviselők vagyoni helyzetét - ez az a kérdés, amiben jobb- és baloldali politikusok egyetértenek Franciaországban, amióta kiderült, hogy Jerome Cahuzac volt költségvetési miniszter titkos külföldi bankszámlával rendelkezett.

A fő jelszó jelenleg az átláthatóság, és ennek jegyében Francois Hollande államfő utasítására április 15-éig minden miniszternek és államtitkárnak nyilvánosságra kell hoznia vagyonnyilatkozatát.

Ezt a lépést az elmúlt napokban teljesen önkéntesen több kormánypárti és ellenzéki politikus is megtette, egyesek egyenesen "tiszta kezek" műveletnek nevezve eljárásukat. A kormány az egyszerű vagyonbevalláson túl egy április 24-én benyújtandó törvénnyel akarja "végérvényesen" megoldani ezt a problémát, amely egyebek mellett kizárná a megválaszthatók köréből azokat a politikusokat, akiket korrupció vagy adócsalás miatt ítéltek el.

Az eddig megjelent hírek szerint szocialista kezdeményezésre az is a szigorítások közé tartozna, hogy a honatyáknak a jövőben főállásban kellene mandátumukat gyakorolniuk, és semmilyen más munkát nem végezhetnek majd. Két jobboldali politikus pedig egy olyan törvénymódosítást készül benyújtani, amely az országgyűlés előtt elhangzott hazudozást bűncselekménnyé minősítené, válaszul arra, hogy Jerome Cahuzac a képviselők előtt többször kijelentette, soha nem rendelkezett titkos bankszámlával.

A lázas megoldáskeresést politikai elemzők egy része komoly aggodalommal szemléli, úgy vélik ugyanis, hogy a kormány és a képviselők túlreagálják az eseményeket, másrészt attól tartanak, hogy a kilátásba helyezett intézkedések kifejezetten "perverz következményekkel" járhatnak. Például azzal, hogy a tisztességes, ugyanakkor komolyabb vagyonnal rendelkező képviselőkre vagy miniszterekre is rávetülhet a gyanú árnyéka, ami a csalókkal való összemosásukhoz vezethet.

Hasonló aggodalmat fogalmazott meg a legnagyobb jobboldali ellenzéki párt, a Népi Mozgalom Uniójának elnöke is, aki szerint a kormány átláthatóságra vonatkozó terve felhívás a "kukkolásra", és azzal valójában el akarja terelni a figyelmet a Cahuzac-ügyről.A volt költségvetési miniszter erkölcsi vétkét a kormány ki akarja vetíteni az egész politikai osztályra és ezzel árt a demokráciának - figyelmeztetett Jean-Francois Copé, hozzátéve, hogy véleménye szerint a politikusok túlnyomó része becsületes ember.

A Cahuzac-ügy és annak következményei egyébként egyfajta hisztérikus állapotban tartják a francia médiát. A legfrissebb, kifejezetten furcsa módon előállított híresztelések hétfőn jelentek meg a baloldali Liberation című napilapban, melyek szerint Laurent Fabius külügyminiszter is rendelkezik külföldi bankszámlával. Az információt az érintett azonnal cáfolta, de az ügy igazi érdekessége abban áll, hogy az újság eljárását nemcsak a szakma, de a lap munkatársait képviselő közösség is elítélte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×