Infostart.hu
eur:
390.3
usd:
339.34
bux:
120787.85
2026. március 16. hétfő Henrietta

Nem sajnálják a pénzt a kínaiak, ha utazásról van szó

Immár a kínai turisták a világ legtöbbet költő utazói, megelőzik a németeket és az amerikaiakat is - derült ki egy új felmérésből. Más, úgynevezett feltörekvő piacokról érkező turisták is a nagy költekezők között vannak.

102 milliárd dollár - ennyi pénzt költöttek el tavaly világszerte a kínai turisták, akik egyre inkább igyekeznek jól érezni magukat utazásaik során. Egy évvel korábban még közel csak fele ennyit adtak ki, mostanra azonban megelőzték a németeket és az amerikaiakat is, amikor arról van szó, hogy megadják a módját a vakációnak.

A kínaiaknak több a pénzük, könnyebben tudnak utazni, és erősödik a valutájuk - mindez pedig arra készteti őket, hogy többet utazzanak, és ha utaznak, akkor költsenek is.

Az ENSZ Nemzetközi Turisztikai Szervezete szerint más, feltörekvő piacok is sok pénzes turistát adnak a világnak.

Az orosz utazók például harmadával többet költöttek tavaly, mint egy évvel korábban - 43 milliárd dollárt. Azaz közel négyszeresét annak a pénznek, mint amennyivel megmentették az összeomlástól a ciprusi gazdaságot.

Több országban már felfigyeltek a kínai trendre és igyekeznek hasznot húzni belőle. Nagy-Britanniában komoly kampány folyik azért, hogy megkönnyítsék a kínai turisták számára a beutazó vízumok megszerzését.

A kínaiakra szakosodott turistaszervezetek szerint a kínai utazók bátrabbak, és egyre gyakrabban döntenek úgy, hogy maguk költik a pénzüket látogatásuk során - azaz, nem az utazási irodától vásárolt csomag szolgáltatásait használják.

"Egyre kalandvágyóbbak. Nem a turistabusszal akarnak körutat tenni, hanem autót bérelnek" - mondta Evan Saunders, az Attract China nevű amerikai szervezet alapítója a BBC-nek. Az Attract China egyike azoknak az amerikai szervezeteknek, amelyek a helyi célpontoknak és vállalkozásoknak segítenek abban, hogy magukhoz vonzzák a kínai turistákat.

Az egyre nagyobb felfedezőkedv mellett a kínaiak továbbra is szeretnek vásárolni. Nehezen tudnak úgy elképzelni egy külföldi utat, hogy ne vinnének haza szuveníreket a családnak és barátoknak.

A kínaiak és az oroszok mellett valamivel többet költöttek a német és amerikai turisták is, a franciák és az olaszok viszont kevesebbet. Érdekes módon a lengyel utazók is mélyebben a pénztárcájukba nyúlnak - tavaly ötödével több pénzt költöttek el utazásaik során, mint egy évvel korábban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, európai atomhatalom küld hajókat a Közel-Keletre - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn

16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Franciaország hétfő este bejelentette, hogy megerősíti közel-keleti katonai jelenlétét és csapásmérő képességét és nyolc hadihajót, két helikopterhordozót és egy repülőgép-hordozót vezényelnek a térségbe.Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában, amellyel kapcsolatban az elnök úgy nyilatkozott ma a Fehér Házban, hogy nem mindenki lelkesedik a tervekért. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×