Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
318.88
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke

Azt is megbüntetik, akinek havas az autója

November elsejétől jelentősen szigorodtak a közúti közlekedési szabályok Szlovákiában. Növekszik a szigor az ittas sofőrökkel szemben.

Az egyik legfontosabb változás az, hogy egy évre is börtönbe kerülhet az a gépkocsivezető, akinek a vérében több mint egy ezreléknyi alkoholt mérnek. Az a sofőr pedig, aki ittasan okoz halálos közlekedési balesetet, élete végéig elveszíti vezetői jogosítványát - eddig csupán 10 évre vehették el tőle. Azok sem ülhetnek soha többet a volán mögé, akiket a bíróság háromszor megbüntetett ittas vezetés miatt. Ugyanis itt is érvényes lesz a büntetőtörvénykönyv "háromszor, és elég" elve.

A fiatalabb korosztály elsősorban annak örül, hogy már 17 éves korban megszerezhető lesz a vezetői jogosítvány, azonban a fiatalkorú sofőrök 18 éves korukig - legkevesebb három hónapig - csak olyan utas felügyelete mellett vezethetnek autót, akinek legalább 10 éve van jogosítványa. A felügyelő utasnak természetesen józannak kell lennie. Ha egy fiatalkorú megfelelő felügyelet nélkül vezet autót, súlyos közlekedési szabálysértést követ el.

Újdonság, hogy most már pontosan meg van határozva a követési távolság. Személygépkocsiknál két másodperces, 3,5 tonnánál nehezebb autónál pedig három másodperces követési távolságot kell betartani.

Többnyire szigorodnak és növekednek a gyorshajtásért kiszabható büntetések is, és bírságolható lesz a sztrádán való túl lassú haladás is. A helyszínen kiszabható legmagasabb bírság jelenleg 800 euró, azaz több mint 240 ezer forint. Ezzel azt a sofőrt büntethetik, aki lakott településen vagy azon kívül több mint 75 kilométerrel lépi túl a megengedett óránkénti sebességet

A városokban minden esetben előnyt fognak élvezni a villamosok. Erre elsősorban a gyalogosoknak kell majd ügyelniük. Nagyobb védelmet kapnak a kijelölt átkelőkön közlekedő gyalogosok és kerékpárosok. Ha az autósok nem adnak előnyt a gyalogosnak a zebrán, 60-tól 300 euróig terjedő bírságot fizethetnek, de akár jogosítványukat is bevonhatják két évre.

Télen kötelező lesz nem csupán a szélvédőt, de az egész autót is megtisztítani a hótól és a jégtől, különben büntetés jár. Továbbra is érvényes, hogy megnő a büntetés összege, ha azt nem a helyszínen, hanem a közlekedésrendészeten fizetik meg. Nem változott az a szabály, hogy ha a baleset nem okozott személyi sérülést, és az anyagi kár nem haladja meg a 4000 eurót, akkor nem kötelező rendőrt hívni.

Eredetileg már szeptembertől hatályba léptek volna változások, ám Ivan Ga¹paroviè államfő július végén megvétózta a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, melyet a parlament szeptemberben újra elfogadott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×