Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.18
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Nem lesz elég játék karácsony előtt?

Karácsony előtt akadozhat a játékok európai importja, vagy éppenséggel drágulhatnak a termékek a kínai valuta esetleges árfolyamváltozása és amiatt, hogy az ottani gyárak nem tudják rendesen megfizetni a dolgozóikat. Egyes kínai gyártók már közölték, hogy nem hajlandóak több terméket eladni a jelenlegi nyomott árakon.

Az egyik csianghszui játékgyár teát szürcsölő képviselője meglepő válasszal fogadta egy játékvásáron az amerikai és európai vásárlókat. "A főnök azt mondta, hogy a cég érdekében mondjak nemet a megrendelésekre." Azzal érvelt, hogy emelkedhet a jüan árfolyama - ezt sok amerikai politikus, így Barack Obama elnök is követeli Kínától - és ez károkat okozhat a cégnek. Míg az amerikai munkahelyek védelmében kampányoló választott vezetők elégedettek lehetnek, hogy sikerült nyomást gyakorolniuk Kínára, addig polgáraik - a fogyasztók - azzal szembesülhetnek, hogy 2011-ben minden Kínából behozott termék drágulni fog.

A kínai játékgyártók eddig három százalékos profitot is elfogadtak, hogy versenyképesek maradjanak, sőt, az akár több mint három hónapos fizetési határidőkbe is belementek. Emiatt az árfolyamváltozásoknak különösen ki vannak téve. Egy másik ok, amiért drágulhatnak a kínai gyártású játékok, vagy akár kevesebb is kerülhet belőlük az európai játékboltok polcaira, hogy a dolgozók nagyobb fizetéseket követelnek.

A Kína déli részén található gyárak eddig a szegényebb tartományokból érkezett több millió migráns dolgozóval gyártatták le termékeiket. A kínai kormány szegénységellenes kampánya és a munkavállalási lehetőségek javulása következtében azonban az év eleje óta rengeteg gyári dolgozó tért haza. Mindez rossz hír a nyugati kereskedőknek és a szülőknek is - jegyzi meg a BBC, amely arról ír, hogy ebben az évben különösen súlyos lesz a játékhiány.

Megkapják-e tehát a nyugati gyerekek az idei slágerjátékokat, a Toy Storyból ismert űrhős, Buzz Lightyear beszélő figuráját, vagy Stinkyt, az autóevő dömpert? Lehet, hogy igen - de a szüleiknek többet kell majd értük fizetni.

A brit Daily Mirror bulvárlap közben azzal próbálta nyugtatni a közvéleményt, hogy hírül adta: rendkívüli játékszállítmány indult Kínából, és a hatalmas hajó szombaton érkezik meg Felixtowe kikötőjébe. A világ legnagyobb konténerhajója, az Evelyn Maersk 45 tonnás szállítmányával éppen időben érkezik ahhoz, hogy ne ürüljenek ki a boltok polcai - írta a lap.

Így most már csak azért kell imádkozni, hogy a szomáliai kalózok ne ejtsék túszul Buzz Lightyeart és társait.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×