Infostart.hu
eur:
354.19
usd:
309.95
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Lafontaine távozása lezárhatja a vitát

A német baloldali politika alighanem legszínesebb egyénisége, Oskar Lafontaine egészségi okra hivatkozva visszavonul a szövetségi politikától. Lépésével feltehetően lezárul a Lafontaine vezetése alatt álló Baloldali Párt elnökségében a párt nyugati és keleti tagozatai között néhány hete kirobbant viszály.

Oskar Lafontaine 65. születésnapján, 2008-ban még azzal fenyegette a berlini kormányt és az ellenzéket, hogy mindaddig a politikai élet aktív tényezője marad, amíg ezt egészsége engedi.

Az egykori keletnémet állampártból kifejlődött Baloldali Párt lényegében neki köszönheti, hogy a múlt szeptemberben tartott országos választáson a nyugati tartományokban is jelentősen megerősödött, miután Lafontaine szűkebb pátriájában, a Saar-vidéken pártja - több, mint 20 százalékkal - a harmadik legerősebb politikai tömörülésként jutott be a helyi törvényhozásban.

Novemberben azonban közölte, hogy rák- betegség miatt fontolóra vette további politikai szereplését. Ennek ismeretében tegnapi bejelentése - amelyben közzétette visszavonulását a szövetségi politikától - nem keltett volna nagy megdöbbenést, de mivel a Baloldali Párt vezetőségében már hetek óta hatalmi harc folyik, a hír jelentősége túllépett a német belügyek határain.

Visszalépésével ugyanis feloldotta a párt elnökségében kirobbant feszültséget a májusra tervezett elnökválasztó kongresszus előtt. A közismerten agyafúrt taktikusként ismert Lafontaine lábadozását alighanem arra is felhasználja, hogy tovább egyengesse az utat a számára politikai otthont adó Baloldali Párt számára az országos kormányzásban való részvétel felé.

Míg a közelmúltban a Baloldali Párttal szemben sok szociáldemokrata vezető fenntartással nyilatkozott, most a szeptemberi választáson ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt egyre inkább hangadó ifjúsági tagozata a szintén ellenzéki Zöldpárttal egyetértésben közölte, hogy a jövő útja a három párt koalíciója.

Erre a legutóbbi közvéleménykutatási adatok alapján komoly esély kínálkozik, mert Angela Merkel kancellár jobbközép kormányának népszerűség erősen megcsappant. Tény azonban az is, hogy a következő országos választásra csak bő három év múlva kerül sor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×