Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Dönthet-e népszavazás a vallásszabadságról?

Pártállástól függően értékelték a német politikusok és vezető közéleti személyiségek a vasárnapi svájci népszavazás eredményét, amely szerint nem épülhetnek újabb minaretek az alpesi országban. Míg a lapok kommentárjai általában a más vallásúak iránti megértés és türelem mellett tették le a garast, a legnagyobb kormánypárt belpolitikai szakértője megértéssel nyilatkozott a svájciak aggodalmairól.

A berlini kormány-koalícióban résztvevő kereszténydemokrata párt belpolitikai szóvivője hangsúlyozta, hogy a svájci népszavazás eredményét Németországban is komolyan kell venni. Mint Wolfgang Bosbach fogalmazott, ezzel a svájciak kifejezésre juttatták az iszlám terjedésétől való félelmüket, ami a németektől sem áll távol.

Oktalanság lenne öntelten bírálni az alpesi ország lakosságának döntését, mondta és rámutatott arra, hogy a népszavazás kimenetele jól bizonyítja a tényleges közvélemény és a nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási adatok közti különbséget.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt ugyancsak belpolitikai kérdésekben illetékes szakértője viszont arra mutatott rá, hogy a vallásszabadság szavatolásával együtt jár az imaházak és templomok építésének engedélyezése is. Sebastian Edathy kifejtette, hogy Németországban az alkotmányba ütközne, ha a lakosság Svájchoz hasonlóan népszavazás keretében foglalna állást a minaretek tilalma mellett.

A szintén ellenzéki Zöldpárt nevében Kathrin Göring Eckhardt, aki az evangélikus egyházban is magas tisztséget tölt be, úgy vélte, hogy a vallásszabadságot nem lehet népszavazásra bocsátani. Hozzáfűzte, hogy Svájcban ugyan a minaretépítés volt a tét, emögött azonban a rasszista indítékok húzódtak meg. A zöldpárti politikus bírálta Wolfgang Bosbach nyilatkozatát is, mert - szerinte - Németországban nem tesznek meg mindent az idegenek integrálására.

A németországi török szervezetének elnökhelyettese szintén csalódással nyilatkozott a svájci döntésről és hangsúlyozta, hogy az olyan alapvető emberi jogokról, mint a vallásszabadság biztosítása, nem lehet népszavazás útján dönteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×