Infostart.hu
eur:
363.46
usd:
323.06
bux:
148607
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

A YouTube-ot is utolérte a végzet: sokan távozhatnak az AI miatt

A videomegosztó platform vezérigazgatója nyilvánvalóvá tette: senkinek nem fognak könyörögni, ha kilépne a cégtől a mesterséges intelligencia miatt.

Neal Mohan, a YouTube vezérigazgatója egy belső vállalati üzenetben arról írt az alkalmazottaknak, hogy a jövőben azt szeretné elérni a vállalat, hogy a mesterséges intelligencia a platform minden részénél jelen legyen, így aki emiatt távozni szeretne a cégtől, annak nem fogják útját állni – írja az Engadget híradása nyomán a hvg.hu.

Ennek megerősítése érdekében a cégvezér azt is közölte, hogy a YouTube kivásárolja részesedéséből a távozókat. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy nem kell szerepkörök megszűnésétől tartani az új struktúra miatt.

A vezérigazgató szerint az átszervezés célja, hogy segítsen a platformnak az olyan gyorsan növekvő területekre összpontosítani, mint például a mesterséges intelligencia, miközben gyorsabbá válik a döntéshozatal és a végrehajtás. Éppen ezért a felület három szegmensre tagolódik: a nézőknek, az alkotóknak és a közösségnek, valamint az előfizetőknek szánt termékekre.

A nézői termékek esetében nem meglepő módon a nézői élményre fog összpontosítani a vállalat a keresés és felfedezés, az elköteleződés, valamint a felhasználói alapelvek fejlesztésével. Az alkotói és közösségi termékek eközben a generatív mesterséges intelligenciával működő eszközök, a Short-videók az élő közvetítések és az alkotók támogatása révén ösztönzik az alkotást. Az előfizetőknek szánt termékek esetében pedig többek között a YouTube Music és a YouTube Premium esetében használná ki az AI hatását a vállalat, elsősorban az előfizetők számának növelésére.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Megrohamozták az első széltendert, a kormány szerint nagy siker - De valóban így van?

Megrohamozták az első széltendert, a kormány szerint nagy siker - De valóban így van?

Jelentős beruházói érdeklődést hozott az új magyar széltender: 37 pályázó összesen 46 pályázatot nyújtott be, közel 2300 megawattnyi szélerőmű megépítésére. A bontási adatok ugyanakkor visszaigazolják a helyszínválasztással kapcsolatos korábbi aggályokat, ugyanis hiába alakult ki több hálózati csomópontnál nagy verseny, két helyszín szinte üresen maradt. A különbség a következő kiírások szempontjából is fontos, hiszen a hosszú távú magyar szélenergia-tervek teljesítéséhez a meghirdetett csatlakozási lehetőségekből tényleges beruházásoknak kell születniük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×