Infostart.hu
eur:
354.4
usd:
306.14
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Pixabay

Számos nem rákos, de komoly betegség gyakoribb a rendszeres húsfogyasztóknál - adatok

Kapcsolatot talált a rendszeres húsfogyasztás és a nem daganatos betegségek hosszú sora között egy nagy létszámmal végzett brit kutatás.

Arra már erős bizonyítékok utaltak, hogy a vörös húsok és a feldolgozott hústermékek (egyebek mellett szalonna, kolbász) túlzott fogyasztása összefügghet a vastag- és végbélrák kockázatának növekedésével. Mostanáig azonban nem volt világos, hogy az erős húsfogyasztás emeli-e más, nem daganatos betegségek kockázatát.

A kérdést csaknem 475 ezer brit felnőtt adatainak elemzésével tisztázták a tudósok. Az alanyok a 25 leggyakoribb, kórházi kezelést igénylő, nem rákos megbetegedését vizsgálták meg. A kutatás elején a résztvevőknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet, amely a táplálkozási szokásaikat - köztük a húsfogyasztást - tartalmazta. Ezután átlagosan nyolc éven át követték őket nyomon.

Akik rendszeresen, vagyis heti háromszor vagy ennél is többször ettek húst, azok a kevés húst fogyasztókhoz képest nagyobb valószínűséggel dohányoztak, ittak alkoholt, ám kevés gyümölcsöt és zöldséget, rostot és halat ettek, valamint inkább voltak túlsúlyosak és elhízottak.

Ennyivel nőtt az egyes betegségek valószínűsége

A fenti tényezőktől megtisztított adatok alapján megállapították, hogy a vörös hús túlzott fogyasztása együtt a feldolgozott hústermékek evésével az iszkémiás szívbetegség, a tüdőgyulladás, a divertikulózis - a vastagbélben kialakuló kis kitüremkedések -, a bélpolip és a cukorbetegség kockázatnövekedésével függ össze. A húsfogyasztás napi hetven grammos emelkedése például az iszkémiás szívbetegség 15 százalékos, a diabétesz 30 százalékos kockázatfokozódását hozta magával.

A szárnyasok megnövekedett fogyasztása a gyomor- és nyelőcsövi reflux, a gyomor- és bélgyulladás, a divertikulózis, az epehólyag és a diabétesz fokozott kockázatával függött össze. Minden újabb 30 gramm szárnyashús napi fogyasztása 17 százalékkal nagyobb reflux- és 14 százalékkal magasabb diabéteszkockázatot jelentett.

A legtöbb összefüggés mérséklődött, amint a testtömeget is figyelembe vették. Ez arra utal, hogy

az összefüggéseket részben a rendszeres húsfogyasztók nagyobb testtömege okozza.

Azt is megállapították, hogy a feldolgozatlan vörös hús és szárnyas fogyasztása a vashiányos vérszegénység kisebb kockázatával függött össze, ellenben a feldolgozott húskészítmények nagyobb bevitele nem volt kapcsolatos a vérszegénységgel.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×