Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
324.54
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
Új gén állhat egy betegség hátterében

Új gén állhat egy betegség hátterében

Új gént azonosítottak egy ritka betegség hátterében a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének kutatói. Az eljárásról Molnár Mária Judit kutatásvezető, az intézet igazgatója beszélt az InfoRádióban.

Több mint kétévnyi kutatómunkával sikerült azonosítani azt a gént, amely felelős lehet egy igen szerteágazó idegrendszeri tüneteket eredményező, eddig tisztázatlan genetikai hátterű ritka neurológiai betegség kialakulásában – mondta a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének igazgatója. Molnár Mária Judit elmondta, a vizsgálatban egy anya és két gyermeke vett részt.

„Az anya vezető panasza az alkar gyengesége, illetve sorvadása volt, amelyhez időszakosan egyensúlyzavar társult. Amikor a családot megvizsgáltuk, kiderült, hogy a gyermeknél is vannak autizmus spektrumbetegség-, illetve skizofréniaszerű tünetek, amelyekhez más szervrendszerek érintettsége is társult.”

Mindhárom résztvevő teljes géntérképét megvizsgálták, majd a talált eredményeket összevetették a referencia emberi genommal. Végül a klinikai tünetek és a korábbi diagnosztikai eredmények ismeretében sikerült kiválasztani azt a gént, amely igen nagy valószínűséggel a tüneteik mögött állhat – mondta a kutatócsoport vezetője, hangsúlyozva, hogy egy ritka betegcsoportról van szó, amelynél az izomrendszer betegsége társult idegrendszeri fejlődési rendellenességekkel.

Mi a mitokondrium?

"A sejtek energiaháztartásáért felelős szerv, hibája sokféle betegséget okozhat, elsősorban a nagy energiaigényű szerveket – a központi idegrendszert, az agyat, a szívet – érintheti, az ilyen betegeknek sokszor több szervrendszeri érintettsége van” - magyarázta Molnár Mária Judit.

Kiderült, hogy a mitokondrium működése lehet az, ami megbetegszik, és a szekvenálás során találták meg azt a gyanús gént, amely a mitokondriumok dinamikáját befolyásolni tudja. Funkcionális vizsgálatokra is szükség volt annak igazolásához, hogy tényleg ennek a korábban emberi betegséggel kapcsolatban nem ismert génnek a mutációja okozza a tüneteket – mondta Molnár Mária Judit.

A kutatócsoport vezetője szerint azért különleges ez az eredmény, mert még manapság sem könnyű egy új gént felfedezni betegségek hátterében. Megemlítette, hogy egy olasz kutatócsoport, a magyartól függetlenül is talált olyan beteget, akik tüneteit ugyanezen gén hibája okozza. A két kutatócsoport eredményeiből kiderült, hogy nem extrém ritka az eddig soha nem vizsgált gén jelentősége az örökletes neurológiai betegségekben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×