Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
325.5
bux:
143875.48
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Novák Katalin nyitotta meg az európai magzatvédők első fórumát

Jean-Frédéric Poisson, a francia jobboldali Köztársaságiak egyik elnökjelölt-aspiránsa, Alberto Ruiz Gallardon volt spanyol igazságügyi miniszter és Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára nyitotta meg az európai magzatvédők első fórumát szombaton Párizsban. A nemzetközi kezdeményezés azt célozza, hogy az Európai Unió szüntesse be olyan tevékenységek finanszírozását kutatási, fejlesztéstámogatási és közegészségügyi területen, melyek emberi embrió elpusztításával járnak.

Az "Egy közülünk" (One of us) elnevezésű európai polgári kezdeményezés első fórumán, mintegy 1200 résztvevő előtt elmondott beszédét követően az államtitkár az MTI-nek elmondta: a magyar alaptörvénynek azokat a vonatkozó részeit ismertette, amelyek az emberi méltóságot és az emberi életnek a védelmét helyezik középpontba.

Elmondta, hogy az értékek védelme a kormányzati munkában is hangsúlyos szerepet kap, s kiemeltté vált a családok támogatása, valamint a családbarát gondolkodás kialakításában is előrelépések történtek. A családi kapcsolatok erősítése mellett az oktatás és a nevelés fontosságára, s azon belül is a családok és a köznevelés szerepére is felhívta a figyelmet az államtitkár. Ismertette a hittan- és erkölcstanoktatás, illetve a családi életre való nevelés bevezetését a nemzeti alaptantervbe, amely programok alkalmat teremtenek az iskolában a családi életre való felkészítésre.

Beszédében Novák Katalin szólt a kedvező hazai statisztikai adatokról is, amelyek szerint az elmúlt öt évben harminc százalékkal nőt a házasságkötések száma, a terhesség-megszakítások száma pedig felére csökkent. Az államtitkár arra is rámutatott, hogy Magyarország a nemzetközi egyezmények szellemében képviseli a családvédelmi értékeket.

Novák Katalin szerint nagyon fontos, hogy az Egy közülünkhez hasonló szervezetek hallatni tudják a hangjukat, a döntéshozók feladata pedig szerinte az, hogy figyeljenek ezekre a hangokra, és a döntésekben vegyék figyelembe a civil társadalom szempontjait.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a szervezet 2012 óta több mint 1,7 millió hitelesített aláírást gyűjtött össze az EU 18 tagállamából, ebből Magyarországon közel 53 ezret. A szervezők 2014 áprilisban találkoztak is az Európai Bizottsággal, majd nyilvános meghallgatást is tartottak az Európai Parlamentben.

A bizottság ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy nem készít jogszabálytervezetet a magzatok védelmében indított javaslatról, miután az uniós finanszírozás jelenlegi keretei megfelelő szabályozási környezetet biztosítanak. A civil szervezet az Európai Bírósághoz fordult jogorvoslatért, de erre egyelőre nem érkezett válasz.

Novák Katalint pénteken fogadta Bertrand Fragonard, a francia családügyi tanács (Haut Conseil de la Famille) elnöke, aki ismertette azokat az intézkedéseket, amelyek elvezettek a jelenlegi kedvező francia demográfiai helyzethez. A családpolitikával foglalkozó szakember álláspontja szerint a magyar kormány által a közelmúltban meghozott intézkedések a családi adókedvezmény, a gyed extra különböző formáinak, az otthonteremtési program, a bölcsődei ellátórendszer fejlesztésének területén feltétlenül pozitív demográfiai hatásai lesznek, a gyermekvállalási kedv és a születésszámok növekedni fognak - hangsúlyozta az államtitkár.

Az államtitkár találkozott Hélene Conway-Mouret szenátorral, a parlament felsőháza női jogok és a férfiak és nők közötti egyenlőség bizottságának alelnökével is . Elmondása szerint a francia szenátor elismerőleg szólt a bölcsődei és óvodai ingyenes étkeztetés magyarországi bevezetéséről, ami álláspontja szerint nemzetközi összehasonlításban is példaértékű.

Címlapról ajánljuk

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×